18

Elmúltál már 18 éves?


/
Megvannak a TippmixPro CS2 Masters első továbbjutói!

Megvannak a TippmixPro CS2 Masters első továbbjutói!

Szombaton a B-csoport mérkőzéseivel folytatódik a TippmixPro CS2 Masters – ne maradjatok le róla!

A múlt hétvégén elindult Magyarország első Counter-Strike 2 versenye, a TippmixPro CS2 Masters! A korábbiakhoz képest alaposan átalakított lebonyolításnak hála már túl is vagyunk az A-csoporton, úgyhogy nézzük meg, mi is történt és kik jutottak be a rájátszásba!

Az A-csoport küzdelmei a RUBIK és a ParasztPEEK, valamint a Spirit Gaming és a MetaTensei Esports összecsapásaival indultak. Miután a RUBIK és a Spirit is igen meggyőzően játszottak a Bo1-ekben, nem is volt kérdéses, hogy a felső ági döntőben is ők versenyezhetnek majd az első továbbjutást érő helyért.

A csoportkör legelső Bo3-jára Mirage-on, Ancientön és Anubison került sor. Az első pályán egészen 6:6-ig nem tudták elengedni egymás kezét a csapatok, ám a fordulást követően már a RUBIK volt fölül. Mert hiába veszítették el ezúttal a pisztolykört, ha kellett egy kis agresszíóval miden, ha kellett egy visszafoglalással A-n biztosították a győzelmüket. Persze a Spirit sem maradt le nagyon tőlük, de ha össze is hoztak egy jó támadást, a RUBIK védői rendre kettővel feleltek ezekre, így elérve a 13:9-et.

Ancientön azonban fordult a RUBIK-kocka (elnézést). A T-oldalon kezdő Spirit az első félidő során oda ment a pályán, ahová csak akart. Az első négy körben ellenállásba sem ütköztek, a félidő végére pedig egy kellemes 8:4-gyel zártak. A RUBIK által közbebeszúrt köröket néhány különösen agresszív CT push, valamint egy szerencsésen alakult A-retake-nek köszönhette ezúttal a csapat. De ezzel sajnos még nem voltak kint a vízből, mert a Spirit játékosai a térfélcsere hatására még nem felejtettek el játszani – hamarosan már 10:4-et mutatott a nevük mellett az eredményjelző. A RUBIKnak ebből kellett volna felállnia. Amikor sikerült megtalálni a túlforgó CT-k között a rést valamelyik lerakóra, egészen zseniálisnak is tűnt a játékuk. De a Spirit nem követte el ezt a hibát elégszer, így fleavéknek egy 9:13-mal kellett beérni végül.

A széria tehát 1-1-gyel érkezett meg Anubisra, ahol mondhatni visszanyalt a fagyi: a T-oldalon kezdő RUBIK egy ponton 8:1-re is vezetett! A csapat egyszerűen szárnyalt, míg a Spirit kapálózott a levegőért. Amikor úgy tűnt, hogy végre melléjük pártol Fortuna, valahogyan akkor is talált megoldást a RUBIK. 6:1-nél például egészen gyorsan sikerült felszámolni a támadók zömét, ám Kamion egy ACE clutch-csal kiragadta a kezükből ezt a kört is.

Végül a Spiritnek sikerült 4:8-ra szépítenie a félidőt, hála pár pushnak és jól sikerült trade-nek. A második félidőben tehát egyáltalán nem tűnt lehetetlennek ebből a hátrányból visszajönni, de a Spirit nem tudta tartani az iramot, így 7:13-nál gyors véget ért a pálya. Vagyis az első továbbjutó az abszolút favoritnak számító RUBIK lett.

A Spirit számára persze volt még egy utolsó esély, hiszen a második játéknapon a ParasztPEEK és a MetaTensei Esports kiesési rangadójának győztese ellen ismét a szerverre léphettek egy rájátszásbeli helyért. Az első fordulók vesztesei egy hárompályás szériában döntötték el, hogy melyikük a jobb, és mint kiderült, a válasz a MetaTensei volt erre a kérdésre – 2-0.

Az alsó ági döntő a tétekhez illően egy rendkívül szoros első pályával indult. Ugyanis nem egy, rögtön két hosszabbítás is kellett Ancientön ahhoz, hogy a Spirit 19:16-ra nyerni tudjon. A folyamatos – valószínűleg két ilyen cikket is kitöltő – adok-kapok során több olyan pont is volt, ahogy úgy tűnt, hogy a MetaTensei fog hamarabb elérni a pályagyőzelmet érő körig, de egyszerűen hiába akarták, ez most nem jött össze nekik. Infernon vághattak volna vissza mindezért, de a legnagyobb bánatukra a Spiritnek más tervei voltak: a mindössze 20 percig tartó pályán 13:2-re nyertek a srácok, ezzel elérve a rájátszást.

Ezeket olvastad már?

A B-csoport menetrendje

A B-csoport mérkőzéseire szombaton és vasárnap kerül sor. November 4-én 14:00-tól a két Bo1 nyitómeccsel kezdünk az Esport1TV Twitch csatornáján és ezt követően a győztesek játszanak egy Bo3-at játszanak az első rájátszásbeli helyért. November 5-én 14:00-tól pedig áttérünk az alsó ágra, ahol a felső ági döntő vesztese újra megpróbálhatja elérni a playoffot! A nyitópárosítások az alábbiak lesznek:

Békéscsabai E-sport Egyesület vs Heatwawe Esport
MXM vs Lenovo Legion Honvéd

Kövess Minket!



Gamer szótár