Leépítések miatt a Bungie több játéka is csúszik!

Leépítések miatt a Bungie több játéka is csúszik!

Nem csak a PlayStation vezetőségében hullanak a fejek.

Miközben azzal foglalkoztunk, hogy milyen lázadás bontakozott ki a PlayStationnél, addig a Bungie már leépítésekbe is kezdett. A stúdió tegnap reggel óta több kommunikációs, közösségi médiás, jogi és kiadói feladatokat ellátó munkatársától is megvált. Viszont egyelőre nehéz feltérképezni, hogy pontosan mennyien és milyen pozíciókból veszítették el az állásukat, így elképzelhető, hogy a leépítés más szakterületeket is érinthet.

A hirtelen jött változások és a Sony Interactive Entertainment vezetésében történtek miatt – a Bloomberg riportja szerint – már biztosan csúszni fog a Destiny 2 soron következő kiegészítője, a The Final Shape nevű DLC. Ez eredetileg jövő februárban futott volna be, de június előtt már biztosan nem látja meg a napvilágot. Szintén késni fog a Bungie új játéka, a Marathon. A leginkább az Escape from Tarkovra hasonlító címről nagyon keveset tudunk, csupán egy CGI-előzetest adtak ki belőle eddig. Most úgy fest, egy jó darabig be kell érjük ennyivel.

Ezeket olvastad már?

Mivel a Marathon hivatalos megjelenési dátumát sosem jelentették be, megoszlanak a vélemények arról, hogy eredetileg mikor is kellett volna kijönnie – már jövőre vagy csak egy évvel később? Viszont a leépítéssel kapcsolatos fejlemények miatt a források úgy gondolják, hogy 2025 előtt már biztosan nem fog a boltok polcaira kerülni és kérdéses, hogy abban az évben is mikor kell számítani rá. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy a Marathon is egyike annak a 2026-ig tervezett 12 játék mint szolgáltatás projektnek, ami a Sonynál feszültségekhez vezethetett a fejlesztők és a menedzsment között.

Kövess Minket!



Gamer szótár