Két együttes, két teljesen eltérő közeg, mégis nagyon hasonló eredmények az idei évben.
Alig néhány napja fejeződött be a Magyar Nemzeti LoL Kupa powered by K&H 2023-as major kupája, amelynek döntőjében magabiztos játékkal diadalmaskodott a Lenovo Legion Honvéd. Ezzel a fantasztikus győzelemmel sorozatban harmadik alkalommal zártak ők az élen a hazai mezőnyben, ha csak és kizárólag a legnagyobb összdíjazású kupákat vesszük alapul. Az LLH tényleg képes úgy dominálni, ahogy az MNEB S1 és S2-ben azt a Team Plague-től lehetett látni, sőt talán még náluk is meggyőzőbben szállítják a sikereket a Jakab Attila edzősködése alatt kiteljesedő srácok. De hogy kerül képbe a G2 Esports, mi köze van Capséknek a magyar mezőnyhöz?
Ezeket olvastad már?
A minor-major rendszer
Valószínűleg sosem derül ki, hogy az LEC mögött álló rioterek, vagy a K&H MNEB versenyszervezői voltak azok, akik először kitalálták, hogy egy évad összesen három minorból és egy majorből álljon. Az biztos, hogy a recept összességében bevált, mert a végén tényleg a legerősebb együttes ülhetett fel a trónra. Az LEC-ben a G2 behúzta az első és harmadik minort (téli és nyári szezon), valamint sikeresen kényszerítette térdre a Fnatic csapatát a Season Finals nagydöntőjében. Az LLH szintén az első és harmadik kisebb volumenű tornán diadalmaskodott, plusz nem kegyelmezett az EGW-nek a major fináléjában.
Egyetlen eltérés volt csak a G2 és az LLH között, a második minoros teljesítmény. BrokenBlade-ék "csak" a negyedik helyen zártak, amíg Frenzyék az utolsó Bo5-ben maradtak alul. Az idei évben kizárólag Xeanny és Frenzy jelentette az állandóságot, a középső ösvényen, valamint boton többször cserélték az esportolókat. A legerősebb összeállítással azonban nem lehetett bírni, a Xeanny, Frenzy, Lagolinas, Benzz, Sekkou ötöse ugyanúgy lefutott egy meccset a végső Bo5-ben, mint a G2 tette a Fnatic ellen, hogy a maradék három meccsen ne kegyelmezzenek ellenfelüknek.
A Lenovo Legion Honvéd 2024-ben megcélozza az EBL-t, ahol a balkáni régió legerősebb LoL szervezetei ellen harcolhatnak az EMEA Mastersért, valamint a jelentős pénznyereményekért. Érdemes lesz követni a srácokat, mert az idei eredményeik alapján minden adott, hogy labdába rúgjanak ERL-szinten is.