2024 lehet a PS5 legrosszabb éve

2024 lehet a PS5 legrosszabb éve

Jövőre erősödik az Xbox és ezzel együtt gyengül a PS5? Meglátjuk!

A PS5 megnyerte az aktuális éra konzolháborúját, ezt kár vitatni. A Sony is tisztában van fölényükkel és a Microsoft is tudja, hogy nagy lemaradásban vannak. Aligha történik már olyan esemény, ami megfordítja az erőviszonyokat az aktuális generációban, egy kicsit viszont még szépíthet az Xbox. Néhány ütőlapot még elővehet a zsebéből, erre pedig most tökéletes alkalma nyílik majd, hiszen úgy tűnik nem 2024 lesz a PS5 legerősebb éve!

A Sony nemrég közzétette legújabb pénzügyi jelentését az adott negyedévről. Sok érdekességet megtudhattunk ebből, hogy már több, mint 46 millió eladott PS5-nél tart a cég, hogy a Marvel's Spider-Man 2-ből máris elkelt 5 millió darab és azt is, hogy visszavesznek a live services terveikből, az eredeti 12 live services játék helyett csupán 6 darabbal számolnak a 2025-ös pénzügyi év végéig.

Ezeket olvastad már?

Sőt, apró rövid, de annál fontosabb mondatot is tartalmaz a jelentés, mely szerint a Sony több 1st party játékának megjelenését is megváltoztatta. Hogy pontosan mikről van szó és milyen dátumokkal kell számolnunk a változtatást követően, az persze nem derül ki. Ugyanakkor könnyen következtethetünk arra, hogy 2024-ben óriási PS5 megjelenések nélkül maradunk és javarészt 3rd party játékok érkeznek majd a Sonytól vagy olyan kisebb projektek, mint az egyelőre még csak pletykált God of War Ragnarök DLC.

Természetesen a Microsoft minden tervét sem ismerjük még, de az biztos, hogy a már valószínűsíthető felhozatal erősnek tűnik. Akár annyira erősnek is, hogy azok valamennyire képesek lesznek felzárkóztatni az Xbox Series X/S-t a PS5 mögé.

Az Xbox már feltételezhető 2024-es megjelenései:

  • Avowed
  • Microsoft Flight Simulator 2024
  • Senua's Saga: Hellblade II
  • S.T.A.L.K.E.R. 2

Mit gondoltok? ennyi elég lehet, hogy kicsit odaszúrjanak a Sonynak és a PS5-nek?

Kövess Minket!



Gamer szótár