Mégis megszerezheti a Heroic játékosait az Astralis?

Mégis megszerezheti a Heroic játékosait az Astralis?

Az Astralis jelenlegi játékosai aligha repestek az örömtől a hír hallattán.

Az Astralis megegyezett a Heroickal stavn és jabbi kivásárlásáról – állítja a HLTV a csapatokhoz közeli forrásaira hivatkozva. A hír annyiból nem meglepő, hogy a játékosokról már hetek óta tudjuk, hogy a koppenhágai szervezetnél akarnak kikötni. Amiatt viszont mégis váratlan, hogy amikor kipattant a két játékos miatt egy újabb botrány az orgok között, akkor a Heroic még oda is szúrt a riválisoknak. Konkrétan azt mondták, hogy csak olyanokkal hajlandóak tárgyalni, akik „profi módon keresik meg őket és a játékosok piaci értékét is tiszteletben tartják”.

A Heroic szétesése minden volt, csak profi nem. Az Astralis érintettsége az ügyben pedig csak tovább borzolta a kedélyeket. A Heroic hetekkel ezelőtt azt állította, hogy cadiaN kirúgásáért cserében szerződéshosszabbítást ígértek stavnék, ezért választották őket. Ám amikor eléjük tették a papírokat, a játékosok azt felelték, hogy ők inkább az Astralisban folytatnák a játékot.

A legnépszerűbb teória szerint stavn és jabbi ultimátuma, vagyis cadiaN megpuccsolása valószínűleg abban a tudatban történt, hogy a játékosok azt hitték, az irányítót fogja támogatni a Heroic, ezért gyorsan és olcsón átmehetnek a rivális csapathoz. Ehelyett, amikor őket választották, nem tudtak mást tenni, minthogy a csapatot felrobbantva megtagadták a játékot, arra kényszerítve a Heroicot, hogy adják el őket.

Most úgy tűnik, ez sikerrel járt, ugyanis a hetek óta tartó tárgyalások lényegében véget értek, megszületett az egyezség a két érintett szervezet között. Ennek értelmében a BLAST Premier Fall Finalsön még a jelenlegi ötösével indul majd az Astralis, hiszen nincs lehetőségük cserélni. De utána stavn és jabbi csatlakozhatnak hozzájuk, amennyiben felszabadul két hely a kezdőben. A legnagyobb kérdés tehát a következő: b0RUP, Staehr és Buzz közül vajon ki tarthatja meg a helyét?

Borítókép: HLTV/MAKKU

Kövess Minket!



Gamer szótár