s1mple biztos benne, hogy jobb rifler lenne NiKonál

s1mple biztos benne, hogy jobb rifler lenne NiKonál

Magával együtt két játékost is ismer, aki a boszniai sztárt leszoríthatja a riflerek trónjáról.

Hónapok óta nem láttuk a szünetet tartó s1mple-t a versenyeken és úgy tűnik, hogy ez még egy jó darabig nem is fog változni. B1ad3 korábban azt mondta, hogy igen valószínűtlen, hogy vele induljanak a koppenhágai Majorön. Illetve a játékos maga sem utalt arra, hogy mostanában játszani fog. Épp ellenkezőleg, nemrég egy streamjén már arról beszélt, hogy Sanghajba szeretne majd selejtezni, mert szereti a várost. De az alapján, amit eddig tudunk arról a Majorről, ez akár jelentheti azt is, hogy tavasszal visszatér, meg azt is, hogy csak ősszel.

Bárhogyan is legyen, s1mple-nek van ideje és lehetősége most pihenni és reflektálni is. Utóbbit ez esetben szó szerint kell érteni. Az ukrán sztár ugyanis nemrég Duncan „Thorin” Shields vendége volt a Reflections című interjúsorozatban, ahol az eddigi karrierjéről kérdezte őt a brit újságíró. A kétórás beszélgetés során rengeteg érdekes dolgot elmondott a játékos. Kezdve attól, hogy annak idején tényleg azért került ki a FlipSid3-ból, mert nem akart B1ad3-del játszani, egészen addig, hogy kimondta, szerinte jobb rifler lenne NiKonál. A következőkben a legérdekesebb, a mai mezőnyben is aktuális állításait szedtük össze.

Ezeket olvastad már?

Arra a kérdésre, hogy játszana-e NiKoval vagy karrigannel, ha már úgyis visszakerült a nemzetközi mezőnybe a NAVI miatt, nevetve felelt. „Talán egy napon” – mondta. Egyáltalán nem zárkózott el az ötlettől. Viszont úgy gondolja, hogy még nincs elég nemzetközi tapasztalata ehhez. De ha már NiKo, s1mple szerint b1t még nála is jobb lehet majd egy napon. S1mple igen hosszassan beszélt az interjúban a csapattársáról és így kiderült például az is, hogy amikor hozzájuk került, még igen naív volt, sokat kellett neki tanítani.

„Olyan érzés volt, mintha akkor született volna, mert semmit sem tudott még a világról” – mondta s1mple. Majd úgy folytatta, hogy „a mechanikai képességei nagyon jók, a célzása még jobb, mint flamie-é vagy Edwardé volt, sőt, még az enyémnél is jobb. Szerintem elérheti NiKo legjobb szintjét, csak tapasztalatra és önbizalomra van szüksége hozzá.”

A másik játékos, aki jobb lehet NiKonál, az nyilván maga s1mple. Az ukrán AWP-s már a szünetének bejelentésekor is utalt rá, hogy fontolóra vette a rifler-játékot. Igaz, akkoriban az AWP sokkal rosszabb volt a CS2-ben és leginkább csak ezért hajlott a váltás felé. Mindenesetre is, s1mple úgy gondolja, hogy ő akkor is jobb lenne a boszniai riválisánál, ha holnaptól kivennék az AWP-t a kezéből, mert egyszerűen annyival jobban ismeri a játékot és tehetségesebb. A példa, amellyel ezt próbálta alátámasztani, annyiból helytálló, hogy NiKohoz képest tényleg másképp csinál dolgokat s1mple. A végeredményt pedig látjuk, hiszen az egyiknek számtalan trófeája van, míg a másiknak még hiányos a vitrinje. De persze azt is érdemes látni, hogy s1mple és NiKo más szerepeket töltenek be egy szerveren, így ehhez is igazították a stílusukat:

„Régen gyakran mondták, hogy rossz helyre teszem a célkeresztem, de nekem egyszerűen nem kell... ha egy szöget tisztázok, a célkeresztem az ideális helyen van, de ha tudom, hogy nincs veszély, akkor gondolkozom, sétálok, figyelem a radart, nem kell sehová tartanom.”

S1mple azt is elmondta, hogy egyetért azzal, miszerint ő a valaha volt legjobb CS:GO-játékos. Amikor Thorin megkérdezte, miért, a következőket mondta:

„Sok mindent elértem és mindig a legjobbak ellen küzdöttem. Küzdöttem coldzera, device, NiKo és ZywOo ellen, míg ők az évek alatt csakis ellenem küzdöttek.”

Végül arra a kérdésre is válaszolt, hogy ha visszatér, ő lehet-e ismét a legjobb játékos a világon. „Én leszek” – vágta rá.

Borítókép: HLTV/MAKKU

Kövess Minket!



Gamer szótár