S1mple megfogadta a saját tanácsát és lelépett

S1mple megfogadta a saját tanácsát és lelépett

A NAVI sztárja úgy érzi, hogy ideje rendbetenni az életét.

Most már minden kétséget kizáróan beköszöntött az átigazolási szezon a Counter-Strike világában. Ugyanis már nem csak a Heroic, hanem a többi csapat is szétesőben van. Csak hogy néhányat említsünk: a FaZe sorsa több mint kérdéses, a Liquid szinte nulláról kezdheti újra az építkezést és a Falcons is nagy bevásárlást tervez, ami több más ötöst érinthet, köztük a G2-t is. De ha ez sem lenne elég, akkor a NAVI váratlanul bejelentette, hogy s1mple a kispadra került.

Az ukrán sztár úgy döntött, hogy szünetre vonul, miután az élete lassan két éve romokban van. Az orosz-ukrán háború kitörése óta egyszerűen nem tudta rendezni a játékon kívüli ügyeit, azaz az EU-s letelepedését és a szeretteinek támogatását. A problémáinak figyelmen kívül hagyása miatt láthatóan kizökkent tavaly: egy ponton inkább a penészen vitatkozott egy máltai hotellel, idén pedig a teljesítményéből és az egyre frusztráltabb kommentárjaiból lehetett leszűrni, hogy ő már nem az a s1mple, mint a háború előtt.

Ennek ellenére egészen idáig kitartott. Most is alighanem a CS2 megjelenése volt a katalizátor abban, hogy határozatlan ideig szüneteltetni fogja a versengést. Konkrétan azt mondta pár hete a játékról, hogy „ha profi akarsz lenni a CS2-ben, akkor még várhatsz vele három hónapot is, ne játsz ezzel a szarral most, inkább várj a frissítésekre.” De amikor a Valve megkereste őt azzal, hogy adjon visszajelzést a CS2 fejlesztéséhez, őket is elküldte a fenébe. Szóval bizonyos értelemben vehetjük úgy is, hogy megfogadta a saját tanácsát és elengedte az új játékot?

A viccet félretéve, s1mple távozása a NAVI aktív keretéből lesújtó fejlemény, hiszen 2016 óta rajta állt vagy bukott a csapat sikere. Persze a csapattársai szemszögéből sincs sok értelme egy megfáradt s1mple-vel játszani, ezért rövidtávon nekik is segíteni fog most ez. De ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy az ukrán sztárnak sokak szerint már tavaly év végén le kellett volna tudnia ezt a szünetet. A NAVI korábbi elemzője, Pradiggg szerint voltak is erről szóló tervek. De ezek sajnos nem jöttek össze, mert kútba esett egy átigazolás, amivel megoldhatták volna s1mple pótlását a kezdőben.

Ha már átigazolás, a jövőben természetesen nem B1ad3-del fog játszani a csapat. A HLTV tegnap esti riportja alapján a Sproutban játszó w0nderfult fogják leigazolni s1mple helyére AWP-zni. Az viszont egy remek kérdés még, hogy w0nderful mihez akar kezdeni majd akkor, ha s1mple mondjuk egyik napról a másikra visszatérne. Nos, lehet nem kell aggódnia amiatt, hogy két szék közé esik a végén. S1mple ugyanis a bejelentésében azt is elárulta, hogy szívesen fogad ajánlatokat más csapatoktól, valamint az AWP-t is hajlandó letenni, mert a fegyver szerinte „nem elég hatékony az új játékban”.

Ezeket olvastad már?

A NAVI várható felállása

Aleksi „⁠Aleksib⁠” Virolainen
Mihai „⁠iM⁠” Ivan
Valeriy „⁠b1t⁠” Vakhovskiy
Justinas „⁠jL⁠” Lekavicius
Ihor „⁠w0nderful⁠” Zhdanov

Andrey „⁠B1ad3⁠” Gorodenskiy (edző)

Oleksandr „⁠s1mple⁠” Kostyliev (kispadon)

Borítókép: HLTV/MAKKU

Kövess Minket!



Gamer szótár