Intel Grand Slam: Ennél könnyebb dolga nem is lehetne a FaZe-nek

Csütörtöktől torzsiék is beszállnak az EPL 16. szezonjának bajnoki címéért szóló harcokba, semmiképp se maradjatok le róla!

Indul az ESL Pro League 16. szezonjának rájátszása, miután a csoportokból kikerült a tizenkét legjobb csapat. Az első két napon a csoportok 2-3. helyezettjei játszanak a negyeddöntőbe jutásért, csütörtöktől pedig becsatlakozik a harcokba a Cloud9, a MOUZ, a G2 és a Vitality is.

Az ágrajzot nézve a FaZe ennél jobb esélyt nem is kaphatott volna az Intel Grand Slamre: az első körben a Complexityt kapták, utána egy erős, de a FaZe számára általában verhető Cloud9, majd a MOUZ–fnatic–Liquid trió egyike jön a döntőbe jutásért. Nem arról van szó, hogy ezek gyenge ellenfelek lennének, sőt! De a másik ágon olyan nevek szerepelnek, mint a NAVI, a Heroic, a G2, a Vitality, a FURIA és az Outsiders. Bármelyikük esetében lehetne vitázni arról az elmúlt hetek alapján, hogy odaérnek a döntőbe és milyen esélyük van a FaZe ellen.

Igaz, ez annak is a következménye, hogy a NAVI közel sem tűnt annyira jónak a nyári szünet után, mint tavasszal vagy tavaly ősszel. Ennek egy oka lehet az is, hogy elég sok és furcsa dolog történik s1mple körül nyilvánosan, ami hatással lehet a többiekre is. Először meghosszabbította a nyári szünetét, ami miatt felkészületlenek voltak és beugróval kellett játszaniuk. Utána botrány lett egy jótékonysági meccsen történő részvételéből és viselkedéséből. Majd ezen a héten jött az úgynevezett penész-gate, amiben egy máltai hotellel veszekedik az interneten arról, hogy mikor és miért került penész a szobája falára.

Az előző részek tartalmából

Az A-csoportban a Vitality dominált, a fnatic meglepően jó volt. Az utolsó naphoz érve csak apEXék helye volt biztos, a többi csapat sorsa tehát a szupervasárnappal dőlt el. A fnatic az Endpoint elleni győzelmével garantálta a második helyét. A NAVI végül 2-3-mal jutott tovább, ami a Pro League történetében először történt meg. Mindent elmond a formájukról, hogy kikaptak a NIPtől, akik időközben elvették es3tagtól az AWP-t, majd pár nap múlva játékost is cseréltek.

B-csoport a G2-ról szólt, akik nem veszítettek még pályát Máltán, hála a játékosok erős formájának. A FaZe egy pillanatig veszélybe került, de végül megszerezték a továbbjutást négy győzelemmel. Az Outsiders meglepően jól nézett ki a várakozásokhoz képest, érdekes lesz látni, hogy a stílusukban totális ellentétet jelentő FURIA ellen mit hoznak.

A C-csoportban a MOUZ lett az első helyezett, miután nyertek a Heroic, a Complexity, az ENCE és a HEET ellen. Az Astralis ezúttal is kifogott rajtuk, csak úgy, mint Kölnben. A csoport nagy meglepetése volt, hogy a Complexity is továbbjutott, míg az ENCE egyetlen szériát tudott nyerni az öt játéknap alatt és kiesett. A MOUZnak jó esélye van az elődöntő elérésére, ami szép eredmény lenne egy hónappal a Bymas–xertioN-csere után.

D-csoport mind közül a leggyengébb volt a csapatok minőségét tekintve. A Cloud9, a FURIA és a Liquid egyértelmű favoritként vágott bele a harcokba, a többiektől senki se várt semmit. A továbbjutást érő helyeket is ők vitték el végül, de amíg nafanyék és aRTék esetében ez egészen sima volt, a Liquid megküzdött érte az Eternal Fire-rel, a csoport meglepetéseivel. A Liquid csapatból YEKINDARt lehet kiemelni pozitívumként, aki eddig messze a teljes torna legjobb entry fraggere. A negatívum az AWP-sük, oSee, aki kevesebb teret kapott ezúttal és még így is több hibát követett el – kíváncsian várjuk, mi lesz ebből a rájátszásban.

MENETREND, KÖZVETÍTÉS

Az ESL Pro League 16. szezonjának rájátszása keddtől vasárnapig tart az alábbi képen is látható menetrend szerint – az időpontok egyeznek a magyarországi időzónával. A tét 175 ezer dollár a bajnoki címért, valamint még egymillió a FaZe esetében a Grand Slam miatt. Aki pedig meg tudja állítani őket a cél elérésében, az az alapnyereményen túl további 100 ezer dollárral lesz gazdagabb.

Kövessétek velünk torzsiékat és a világ legjobb csapatait élőben, magyar nyelven az Esport1TV Twitch csatornáján!

Forrás: ESL

Borítókép: HLTV, ESL
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!