A The Coalition egyik munkatársa többet mondott, mint kellett volna?
A The Coalition nevű fejlesztőcsapat egy ideje már dolgozhat a Gears of War-franchise következő részén. Legalábbis februárban még az a hír járta, hogy már gőzerővel rajta vannak az ügyön és ehhez több kisebb projektjüket törölni is kellett. Illetve készül a játékból egy sorozat is, de ez nem igazán halad a jelek szerint. Azon kívül viszont semmit sem szellőztettek meg belőle eddig, hogy Unreal Engine 5-tel készül. A kulcsszó itt az eddig.
Ugyanis a héten beindultak a találgatások a The Coalition egyik munkatársának kommentje miatt. Benjamin Huyghe a hivatalos Gears of War Twitter/X-profil karácsonyi köszöntőjére reagált úgy, hogy „találkozunk 2024-ben”, ebből pedig sokan arra tippelnek, hogy jövőre végre hivatalosan is bejelentik a Gears 6-ot. Ami persze azért sem lenne meglepő forgatókönyv, mert az előző, 5. rész 2019-ben jelent meg. Tehát jövőre már öt éve lesz annak, hogy teljes értékű folytatást kaptunk a szériából.
Ezeket olvastad már?
Egy év eleji adat alapján Gears of Warból több mint 22 millió darabot adott el a Microsoft és több mint 1 milliárd dolláros bevételt hozott a franchise, mióta 2014-ben megvásárolták azt az Epic Games-től. A Microsoft-érában négy Gears-játékot kaptunk eddig: a 2016-os Gears of War 4-et és a 2019-es Gears 5-öt szintén a The Coalition fejlesztette, de ezen kívül jött még az első rész felújított változatát tartalmazó Gears of War: Ultimate Edition és a Gears Tactics nevű, XCOM-szerű spin-off is. A szériát egyébként sok kritika érte az évek alatt, mert az újabb részek nem tudtak felnőni a régiekhez. Nemrég a játék atyja, CliffyB is azt mondta róla, hogy ideje lenne rebootolni.