Néhány pedig már biztosan megjelenik az új esztendőben, a többire pedig reméljük szintén nem kell olyan sokat várni.
A remake-ek általában izgalmasabbak, mint a remasterek, mert ilyenkor nem pusztán magasabb felbontásban vagy több fps-sel élvezhetjük újra a régi játékokat, hanem egy teljes ráncfelvarráson átesik egy-egy cím a fejlesztők jóvoltából. A legjobb esetben – bár ez egyesek szerint nem mindig sül el jól – a stúdiók újragondolják a klasszikus élményeket, az idegesítő vagy haszontalan dolgokat kukázzák, és a legtöbbször sikerül megőrizni az adott játék varázsát, amiért a a rajongók beleszerettek. A remake-ek legalábbis remek lehetőséget kínálnak arra, hogy az elavult vagy kevésbé hozzáférhető alkotásokat újrajátszhassuk modern hardvereken.
Ezeket olvastad már?
A remake biznisz az elmúlt években olyannyira beindult, hogy már nehéz követni a készülő projekteket. Éppen ezért összegyűjtöttünk jó néhány bejelentett remake-et (nem remaster), hogy megnézzük mire számíthatunk 2024-ben, vagy éppenséggel kiderítsük, hogyan is állnak a legvártabb projektek.
Persona 3 Reload
- Megjelenés: február 2.
A Persona 3 az a játék, amely a Shin Megami Tensei spin-off sorozatot széles körben népszerűvé tette, most pedig az Unreal Engine segítségével az alapoktól kezdve újraalkotják. A szebb grafika mellé egy csomó újdonsággal is előállnak még a fejlesztők: modernebb játékmenet, új angol szinkronhang, de kapunk még a szereplőket kibővítő további melléktörténeteket is. A Reloadot a Persona 3 eredeti változatának remake-jeként harangozták be, így bár a Persona 3 FES narratív változtatásait megtartja, mégsem lesz része majd a PSP-s verzió női főszereplője.
Final Fantasy VII Rebirth
- Megjelenés: február 29.
A Final Fantasy VII Remake második része túlmutat Midgaron, és ismeretlen területre evezünk vele. Persze, valószínűleg meglátogatjuk a már ismert helyszíneket, mint például a Gold Saucer, és találkozunk régi barátaink új verzióival, de a Rebirth története a Remake eseményei alapján számos új irányt vehet. Izgatottan várjuk, hogy a Square Enix milyen újításokat tartogat, amíg a snowboardos minijáték érintetlen marad.
Silent Hill 2
- Lehetséges megjelenés: március 21.
Egy halom Silen Hill projekten dolgoznak mostanában, de az egyik legvártabb mind közül a Bloober Team által újjáélesztett második felvonás. A Layers of Fear és a The Medium mögött álló csapatnak talán nincs a legjobb önéletrajza a korábbi címeiket illetően egy ilyen feladathoz, de remélhetőleg a bevált (és jobb) sablonokkal való munka pozitívabb eredményeket hoz majd. Jó lenne egy jó, modernizált Silent Hill 2-t kapni a 2012-es, nem túl fényes HD port után. Egyelőre pontos megjelenési dátummal nem rendelkezik a remake, de nagyon úgy tűnik, hogy már tavasszal nekivághatunk a kalandnak PC-n és PlayStation 5-n is.
Ezeken a címeken túl jó néhány remake-t fejlesztenek a különböző stúdiók, de azokról egyelőre szinte semennyi információt nem osztottak meg. Elvileg a Star Wars: Knights of the Old Republic-ot sem kapjuk meg, mert a sötét oldal közbe szólt. A hírek szerint a fejlesztés megrekedt, és a játék munkálatai az Aspyr Media-tól a Saber Interactive-hoz kerültek. Állítólag a Lucasfilm elégedetlen volt egy belső demóval, emiatt egy időre leállították a munkálatokat.
A Splinter Cell esetében a Ubisoft Toronto ül a projekten, ami nem biztos, hogy a legjobb ómen. A terveik szerint a Snowdrop Engine segítségével a semmiből építik újra a játékot, miközben megtartják a klasszikus lopakodós elemeket. Azon kívül, hogy a játék nemrégiben elvesztette a rendezőjét, nem tudni, hogy áll a fejlesztés, vagy hogy mikor láthatjuk a franchise ezen újragondolt változatát.
Nem a homok, hanem az idő vasfoga az, ami gyakorlatilag eddig kifogott a játékfejlesztőkön. Azzal kezdve, hogy az első kedvcsináló a Prince of Persia: The Sands of Time remake-ből botrányosra sikeredett, ezért az egészet előlről kezdték, majd ezek után kétszer is elhalasztották a megjelenését, jelenleg pedig nem tudni, hogy mikor láthat napvilágot a cím. Őrületes belegondolni, hogy az eredeti koncepció szerint már 2021 januárjában meg kellett volna kapnunk. A Ubisoft 2022 májusában jelentette be, hogy a fejlesztést az indiai stúdióból visszaköltöztették Montrealba, ahol a The Sands of Time-nak először nekiláttak. Bár sajnálatos, hogy a Ubisoft Pune/Mumbai nem tudta megvalósítani a projektet, izgatottan várjuk, hogy a Ubisoft Montreal képes lesz-e újra létrehozni azt a varázslatot, ami miatt annyian várják ezt az alkotást.
Áprilisban a Remedy Entertainment kellemesen meglepte a videójátékos világot, amikor bejelentette, hogy megállapodást kötött a Rockstar Games-szel a Max Payne és a Max Payne 2 újrakiadásáról. A Remedy 2002-ben eladta az IP-t a Rockstarnak, de a két cég most összeáll, hogy újjáéleszthessék a Bullet Time-mal operáló lövöldözős játékot.
A 2001-es Gothic egy olyan felújítást kap, amely az RPG-t szeretné megismertetni az új közönséggel. A harc- és irányítási rendszert, amely az eredeti játéknak az egyik gyengepontja volt, átdolgozták, hogy modernnek és főleg játszhatónak tűnjön. A fejlesztő THQ Nordic Barcelona még egy teasert is kiadott, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy jó úton járnak. Több, mint 20 éves játékként a Gothicot nem volt egyszerű újragondolni PC-n, így ennek a remake-nek még inkább csak örülhetünk.
A CD Projekt Red közelgő projektjeinek litániájában szerepel az első Witcher-játék teljes remake-je is. Ezt a Fool's Theory csapatára bízták, akik az Unreal Engine 5-ben láttak neki a munkának, és állítólag már a fejlesztés korai stádiumában tartanak. A 2007-ben PC-re megjelent The Witcher nem a legkönnyebb játék, amit újra fel lehet dolgozni, a kora és a konzolos portok hiánya miatt. Most, hogy Geralt és barátai sokak szívébe belopta magát, a rajongók végre majd átélhetik azt a kalandot, amivel minden elkezdődött.