Vannak gyerekek, akik legóznak és vannak akik GTA 6-ot szivárogtatnak

Vannak gyerekek, akik legóznak és vannak akik GTA 6-ot szivárogtatnak

Öt perc erejéig híres szeretett volna lenne az egyén, és valószínűleg ezzel még jobban sikerült fokoznia a hype-ot.

Itt a december, a videójátékos világ pedig egy emberként dermedten figyeli a Rockstar minden megmozdulását, hiszen az ígéreteik szerint 2023 utolsó hónapjában végre ízelítőt kapunk a várva várt Grand Theft Auto következő felvonásából – amely a források szerint a hatodik, számozott epizód lesz. A hivatalos bemutatóra 5-én kerül sor, de úgy tűnik idő előtt bepillantást nyerhetünk az új alkotásba, méghozzá az egyik fejlesztő fiának köszönhetően.

Ezeket olvastad már?

A felvételeket eredetileg egy azzarossi nevű TikTok felhasználó töltötte fel, akinek azóta már priváttá vált a fiókja. A szóban forgó videó persze nem veszett el, hiszen a Twitternek (X) hála bejárta az internetet. A kiszivárogtatott anyag leginkább a GTA 6-ban debütáló új pálya egyes részleteit tárja a szemünk elé.

Azt egyelőre nem tudni, hogy valóban a GTA6-ot láthatjuk-e, de az online összehasonlítások szerint a város megegyezik a tavaly napvilágot látott felvételekkel. Sajnos azonban az sem elképzelhetetlen, hogy a felhasználó által közzétett képsorok hamisak, de ennek cáfolataként a felhasználó egy képet is feltöltött magáról és arról a személyről, aki Rockstar egyik fejlesztőjének, Aaron Garbutnak tűnik – az AI fejlettségi szintjének köszönhetően viszont ma már semmi sem biztos.

Az Insider Gaming utánanézett ennek a képnek különböző képkereső programok segítségével, és ezt követően megállapították, hogy a kép eredetiségéhez semmi kétség sem fér. Ámbár érdemes megjegyezni, hogy mivel az eredeti felhasználó privatizálta a fiókját, tehát nem eltávolították vagy törölték a közzétett videót, ez akár utalás is lehet arra, hogy egy jól kidolgozott hamisítványról van szó csupán.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések