Törölték az Activision Blizzard túlélőjátékát, de ez nem minden

Törölték az Activision Blizzard túlélőjátékát, de ez nem minden

Nemrég a Microsoft sokkoló bejelentést tett, ami többek között a készülő survival játékukat is kukázta.

Hosszas huzavona után a Microsoft végre sikeresen felvásárolta az Activision Blizzardot – csekély 69 milliárd dollárért cserébe –, így tulajdonába kerültek olyan videójáték franchise-ok, mint például a Call of Duty. Most, hogy az évekig tartó pereskedés véget ért, és kicsit mindenki megnyugodott, a Microsoft meglepő bejelentést tett, mely leginkább az Activisiont érinti. A cég kénytelen megszorításokat eszközölni, így közel kétezer alkalmazottjától válik meg, akiknek a nagy részét a nemrégiben felvásárolt vállalat alkalmazottjai teszik ki – de érintett számos Xbox, valamint ZeniMax alkalmazott is. Ezenfelül Mike Ybarra – a Blizzard elnöke – is távozik a cégtől.

Ahogy az ilyen horderejű leépítéseknél lenni szokott, a munkaerő egy részét átcsoportosítják, hogy a fontos projektekkel megfelelően haladhassanak a jövőben. Ennek következtében került törlésre az a túlélőjáték is, amit mindeddig még nem jelentettek be, de mindenki tudta, hogy dolgoznak rajta.

Ezeket olvastad már?

Szomorú fejlemény ez, hiszen a túlélőjátékok az aranykorukat élik, elég csak a Palwordre nézni, aki rekordot rekordra halmozott már az első héten – de felhozhatnánk a DayZ, a Sons of the Forest vagy az Escape from Tarkov játékokat is. Mindenesetre feszülten figyeljük az Activisionnél történt változtatásokat, és reménykedünk abban, hogy a Microsoftnál jó kezekben lesz, a már annyi csodás címet kiadó vállalat.

Kövess Minket!



Gamer szótár