Viszlát Ferrari-peekek, üdv bugos füstök – Így változott a CS2 játékmenete a frissítéssel

Viszlát Ferrari-peekek, üdv bugos füstök – Így változott a CS2 játékmenete a frissítéssel

Befutott a „donk nerf” és végre hasznos lett a Zeus. De azért a Valve hű maradt magához, mert sikerült a füstöket egy kicsit elrontaniuk.

Majdnem egy teljes évet kellett várni rá, de hajnalban végre kaptunk egy új ládát. A Kilowatton túl persze még sok izgalmas változást is eszközölt a Valve: visszatért az Arms Race játékmód két felújított pályával; megkaptuk az első Zeus-skint és az új Kukri-kést; valamint a matricákhoz is hozzányúltak, amit a közösség azonnal széttrolkodott. De ezeken túl a motorháztető alatt is történt jó pár változás, amelyek a CS2 játékmenetét érintik.

Kezdjük a Zeus x27-tel a sort. Ez ugyanis nem csak egy skinnel lett több, hanem két további ponton is fejlődött. Először is, mostantól újra és újra használható lesz, amennyiben kivárjuk a 30 másodperces töltési idejét. Másodszor, amikor feltölt, azt az ellenfelek is hallani fogják ezentúl. Ami nyilván veszélyes, ha éppen campelünk valahol a következő áldozatra várva. De akár még praktikus is lehet. Mert ha eldobjuk a földre, akkor is tölt tovább. Szóval akár decoyként is használható, mert ilyenkor is ad ki hangot.

Ezeket olvastad már?

A Zeusnál persze sokkal fontosabb az, hogy megváltozott a füstök viselkedése – mostantól ezek árnyékolni fognak. Szóval Ancientön például nem fog a füst mögött lévő falon látszódni a játékosok árnyéka a lámpával megvilágott helyeken. De ezzel együtt sajnos előfordulhatnak bugok is még. Van, amikor nem működik tökéletesen az árnyékolás, és van, hogy bizonyos szögekből a füstben álló játékos körvonala látszik, miközben ő maga minket nem lát. Illetve alább mellékelünk egy olyan helyzetet, amikor egy Mirage-on moziba dobott füst lett egyoldalú a fejlesztők minden igyekezete ellenére – ezt valószínűleg gyorsan javítani fogják.

Szintén hasznos gameplay frissítés, hogy mostantól egyetlen gombbal visszatéríthetjük az összes, a kör elején megvásárolt fegyverünket, gránátunkat:

A legnagyobb változás viszont kétségkívül az, hogy a Valve hozzányúlt hálózati beállításokhoz, aminek következtében elméletileg csökkent a peekelő játékosok előnye. A sokak szerint donkot célzó nerfnek köszönhetően az élményünk sokkal jobban fog hasonlítani a CS:GO-hoz, mert így már nem lehet olyan Ferrari-peekeket tolni, mint amit az elmúlt hónapokban toltak néhányan. A sub-tickkel kapcsolatos fejlesztések pedig ahhoz járulhatnak hozzá, hogy a lövéseink még pontosabbak, kiszámíthatóbbak legyenek. Bár utóbbival kapcsolatban volt, aki azt mondta, hogy még mindig nem tökéletes a helyzet.

Frissítés: Idő közben kiderült, hogy az IEM Katowice során ezt a frissítést fogják használni a rájátszásban. Ami rossz hír lehet donknak és a Team Spiritnek, de a füsttel kapcsolatos bugok miatt mindenki másnak is. A csapatok mégis inkább ezt az opciót támogatták, mert ha tetszik, ha nem, a jövőheti RMR-eken már ezen a frissítésen kell játszania a csapatoknak, a felkészülés pedig fontosabb, mint Katowice.

Nektek milyen tapasztalataitok vannak a frissítéssel kapcsolatban?

Kövess Minket!



Gamer szótár