Újabb részletek derültek ki a Cyberpunk 2077 folytatásáról

Újabb részletek derültek ki a Cyberpunk 2077 folytatásáról

Folyamatosan vesznek fel új embereket a CD PROJEKT RED North America bostoni és vancouveri irodáiba, ezért most akár te is a Cyberpunk 2077 folytatásán dolgozó csapat tagjává válhatsz.

A Cyberpunk 2077 a CD Projekt RED éveken át tartó kitartó munkájának, valamint a Phantom Liberty DLC-nek hála végre révbe ért. Ezután pedig rögtön elismerte a csapat, hogy V kalandja folytatást fog kapni a jövőben. A Project Orion kapcsán néhány hete összeszedtünk mindent, amit tudni kell. Majd nem sokkal később egy interjúból kiderült, hogy talán még egy többjátékos móddal is készülhetnek a második részben. Most pedig egy sajtóközleményben újabb részleteket árultak el a fejlesztők a készülő Cyberpunk 2077 folytatás kapcsán.

Eszerint a játék egyelőre még a fejlesztés korai szakaszában van, a legfontosabb feladatokért pedig ugyanazok az arcok felelnek, akik a Cyberpunk 2077-ért és a Phantom Libertyért is – tehát jó kezekben van a projekt. De biztos, ami biztos alapon, most csatlakozik még hozzájuk pár veterán is, hogy még jobb legyen a végtermék. Illetve folyamatosan vesznek fel új embereket a CD PROJEKT RED North America bostoni és vancouveri irodáiba. Ha esetleg érdekel a dolog, akkor ITT akár te is a csapat tagjává válhatsz.

Ezeket olvastad már?

De kik azok az új érkezők, akik szavatolhatják, hogy még nagyobb és jobb legyen a Cyberpunk 2077 folytatása?

  • Dan Hernberg ügyvezető producerként csatlakozik a csapathoz. Dan korábban az Amazon Games gyártási vezetőjeként, a Panic Button gyártásért és termékmenedzsmentért felelős vezetőjeként, valamint a Blizzard Entertainment vezető termékmenedzsereként dolgozott. E szerepeiben többek között olyan címeken is közreműködött, mint a New World, az Apex Legends és a Diablo III.
  • Ryan Barnard korábban rendező volt a Ubisoft egyik stúdiójánál, a Massive Entertainmentnél, valamint a Hitmaneket fejlesztő IO Interactive játékmenetért felelős vezetője is volt. A Cyberpunk 2077 folytatásához tervezési igazgatóként járulhat hozzá.
  • Alan Villani mérnökigazgatóként lép be a Project Orion csapatába. Ő korábban technológiai alelnökként kölcsönözte technikai szakértelmét különféle Warner Bros. Game termékekhez, beleértve több Mortal Kombat-játék technikai koordinálását is.
  • Anna Megill egy díjnyertes játékíró és szerző, aki 20 éves tapasztalattal rendelkezik a videójátékok terén. A Project Orionhoz vezető íróként csatlakozik. Ő korábban olyan címeket segített tető alá hozni, mint a Control (Remedy), Dishonored: Death of The Outsider (Arkane), Avatar: Frontiers of Pandora (Ubisoft Massive), Guild Wars 2 (ArenaNet) és a közelgő Fable (Playground Games).
  • Alexander Freed szintén a Project Orion írói stábját fogja erősíteni. A New York Times bestseller-regényíró, narratív tervező és képregényíró több mint 15 éves tapasztalattal bír a videójátékok terén. Ő korábban a BioWare vezető írójaként dolgozott a Star Wars: The Old Republicon. De ezen felül még számos nagy stúdiónál írt vagy segített tanácsadóként, például a DICE-nál, az Obsidian Entertainmentnél, a Wizards of the Coastnál és a 20th Century Fox játékrészlegénél, a FoxNextnél.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések