Lázonganak a GTA 6 fejlesztői a Rockstar Games döntése miatt

Lázonganak a GTA 6 fejlesztői a Rockstar Games döntése miatt

Korábbi ígéretét is megszegte a cég azzal, hogy mindenkit berendelt az irodába.

A Grand Theft Auto franchise legújabb részét elképesztő felhajtás övezi, pedig még rengeteg idő van vissza a megjelenéséig. A GTA 6-ról mostanra egészen sokat tudunk, noha ezek nagy részét nem a Rockstar Games osztotta meg a rajongókkal. Egy 2022 szeptemberi hackertámadás következtében több mint 90 felvétel kerül fel az internetre, melyeken többek között betekintést nyerhettünk a játék mechanikájába, és kicsit megismerhettük a főszereplőket is. Szerencsére ez nem befolyásolta negatív irányba a cím megítélését, azonban 2023 végén az előzetes is csak azért lett publikálva – ami egyszerűen elképesztőt ment –, hiszen valaki azt is kiszivárogtatta. A Rockstar Games úgy döntött, hogy ebből elég, és a játék készítésének véghajrájára minden fejlesztőt berendel az irodába, hogy onnan dolgozzanak, ezzel elkerülvén a hasonló eseteket. Ezt természetesen rosszul fogadták a munkavállalók, és lázongani kezdtek.

„Szokás szerint nulla egyeztetés zajlott velünk: azokkal az emberekkel, akiket ezek a politikai változások leginkább érintenek. Az egyik aggályom, hogy késői órákban kell dolgoznom az irodában, hogy tarthassam a kapcsolatot a globális csapatokkal, pedig ezelőtt bejelentkezhettünk otthonról, hogy részt vehessünk a késői megbeszéléseken” – mondta az egyik fejlesztő a Nagy-Britanniában működő Független Dolgozók Szakszervezetének.

A történtek Strauss Zelnick – a Take-Two vezérigazgatója – szerint is negatívan hatottak a csapat moráljára, főként, hogy a Rockstar korábban azt ígérte, hogy rugalmasan fogja kezelni az otthoni munkavégzés kérdését. Érthető, hogy félnek a további szivárogtatásoktól, de nem lehetnek a fejlesztők a kárvallottak, hiszen ők a projekt szíve. Reméljük, hogy mihamarabb rendeződik a helyzet, és ez nem lesz negatív hatással a GTA 6 tervezett megjelenésére.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN