Traileren a Ready Player One alapján készülő battle royale játék

Traileren a Ready Player One alapján készülő battle royale játék

Első ránézésre nagyon hangulatos a bemutató, de kitudja mi sül majd ki belőle.

Bár úgy tűnhet, hogy az olyan játékok, mint a Fortnite és a PUBG uralják a piacot és mellettük szinte egyetlen battle royale sem rúghat labdába, a Warzone mégis bebizonyította, hogy van kereslet az ilyen típusú alkotásokra. Ettől függetlenül rengeteg próbálkozást láthattunk már az évek során, amelyek végül mind a feledés homályába merültek, de ez nem szegi kedvét a stúdióknak, és szerencsére – vagy nem – mindig előállnak valami új ötlettel. Most is egy meglepő, de nem teljesen ismeretlen kihívó lépett az arénába. A Ready Player One alapján ugyanis egy battle royale játékot készít a Readyverse Studios.

Az egyszerűen csak OPEN névre keresztelt projekt célja nem más, minthogy a játékosok átélhessék a filmben látott 'hős élményt'. Alapvetően egy harmadik személyű battle royale-ról van szó, amiben elmerülhetünk egy magával ragadó multiverzumban, amely tele lesz az ikonikus franchise-ok legendás szereplőivel. A program többfordulós kooperatív és versengő játékmódokat is tartalmaz majd, miközben a végén mindig csak egyetlen egy valaki kerülhet ki győztesen a küzdelemből. A siker érdekében a játékosoknak nem árt ravasznak lennie, el kell sajátítaniuk a különböző stratégiákat, és kíméletlen vezetői képességeikről is tanúbizonyságot kell tenniük.

Ezeket olvastad már?

Az új játékot egy rövid teaser trailerrel jelentették be, a szűk egy perces videót pedig a filmben szereplő, könnyen felismerhető tárgyakkal – kezdve a NES-sel és PlayStationnel, a Deloreanon át a Reebok cipőig – igyekeztek még hangulatosabbá varázsolni, és gyakorlatilag le sem tagadhatnák, hogy a Ready Player Oneból merítették az ihletet. Ugyan a valódi játékmenetből egyetlen másodpercet sem kaptunk, a sajtóközlemény szerint egy nosztalgiával átitatott, különböző biomokkal teli, magával ragadó multiverzumot tárnak majd a rajongók elé.

Az OPEN PC-re és a jelen generációs konzolokra lesz majd elérhető, de egyelőre pontos megjelenési dátumot még nem árultak el a fejlesztők.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések