Ilyen lett volna a törölt, multiplayerre kihegyezett Pókember-játék

Ilyen lett volna a törölt, multiplayerre kihegyezett Pókember-játék

Kielemeztük az elkaszált Spider-Man: The Great Web kiszivárgott előzetesét, ami alapján már-már késznek tűnik a játék.

Decemberben elképesztő mennyiségű információ szivárgott ki az Insomniac Games stúdiójától. Ebből tudtuk meg például azt is, hogy készítettek egy multiplayer Spider-Man játékot. Bár akkoriban még úgy gondoltuk, hogy ez egy Spider-verse, vagyiks Pókverzum alapú MMO lesz, azóta kiderült, hogy nem feltétlenül erről van szó. Ma pedig a semmiből előkerült egy előzetes, ami megerősítette, hogy pontosan mit is kaptunk volna, ha a Sony el nem kaszálja.

legújabb információk szerinti ötfős multiplayer kampányban a Sinister Six csapata volt a főellenség. Valószínűleg, ha megjelent volna a játék, akkor a jövőben például az ellenfelek és a sztori küldetések terén bővülhetett volna a játék. Továbbá megtudtuk, hogy nem feltétlenül volt igaz, hogy az animációs filmekből ismert Pókverzumban játszódott volna a The Great Web alcímű spin-off. Sokkal inkább úgy tűnik az előzetesből, mintha az Insomniac jelenlegi Pókember-játékaiba tennénk egy multiplayer módot, aztán hadd szóljon, hiszen rengeteg az újrahasznosított elem.

Ezeket olvastad már?

Az ITT látható előzetesből sok érdekességet le lehet szűrni még. De először kezdjük a narrációval, amelyet Yuri Lowenthal, vagyis Peter Parker szolgáltatott:

„New York városa. Nincs olyan dolog a világon, amit ne tennék meg ezért a nagy, gyönyörű almáért [Nagy Alma New York beceneve]. Az egyik pillanatban még éppen egy szeletet burkolsz be a Vinnie's-ből, a következőben... szupergonoszok börtönszökését akadályozod meg. Néha magányos farkasként lengedezel, de jobban jársz, ha barátokkal csinálod. Láttam már a Sinister Sixet ezelőtt... De sohasem voltak ennyire módszeresek, ennyire kegyetlenek. Srácok, nem hiszem, hogy most elég leszek. De együtt talán azok leszünk.”

A kiszivárgott infók alapján a Skarlátboszorkány nyitott volna kapukat a multiverzumban, innen indult volna a sztori. Tehát az Insomniac Games eltért volna a sonys Spider-verse eseményeitől. Ehelyett a Great Web sokkal közelebb állt volna például a Doctor Strange az őrület multiverzumában című filmben látottakhoz, még ha nyilván azzal nem is lett volna semmilyen összefüggésben. Ez a multiverzumos szál tette volna lehetővé, hogy öt Pókember együtt küzdjön, és mindegyik egyedi, személyreszabható lehessen. Persze az előzetesben láthatunk sok mindent, ami a Spider-verse-re utal (pl. karakterek, helyszínek). De ezek valószínűleg inkább DLC-tartalmak lehettek volna, mintsem a teljes játék. Mármint, valószínűleg a Sony nem annyira buta, hogy ha ez egy Spider-verse játék, akkor a cím ezt ne tükrözze, miközben tízmilliók imádják az animációs filmeket.

Ami a Sinister Sixet illeti, számtalan gonosztevő feltűnt az előzetesben, de az első néhány képkocka nem feltétlenül magáról a játék tartalmáról, sokkal inkább Peter Parker előzményeiről szólnak. Szóval sorban haladva azokkal a szupergonoszokkal, akik már a játékmenetben kerülnek elő: Mysterio, Venom, Doctor Octopus, Keselyű, Skorpió, Shocker. Érdekes kis csapat lett volna, azt meg kell hagyni. De sajnos a The Great Web törlése azt jelenti, hogy ellenük már nem küzdhetünk ilyen formában a haverokkal. Pedig ha ma adták volna ki ezt az előzetest és azt mondják, hogy holnap jön a játék, akkor simán elhisszük, mert van annyira jó a játékmenet.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések