LoL: Érkezik a nerf kalapács, ezt ne bannold a kövi patchben

LoL: Érkezik a nerf kalapács, ezt ne bannold a kövi patchben

A Riot szerint ezek a hősök most kifejezetten erősek, egy hét múlva jön is a nerf, addig pedig érdemes lehet kihasználni őket.

Ahogy arról már korábban írtunk, a 14.10-el felkavart League of Legends meta hozott magával pár a kelleténél gyengébb és pár erősebb karaktert is. Azért, hogy kicsit kiegyensúlyozottabb legyen a következő pár hét, több gyengítést is eszközöl majd a Riot.

Akiket a helyükre kell kalapálni

Caitlyn

Bár a Riot csak módosításhoz, nem pedig gyengítéshez sorolja Caitlyn változtatásait, a csapdákon és az ultin lévő kevesebb sebzést nem egyensúlyozza ki a kicsit gyakoribb alaptámadás. Caitlynn meg is érdemli a gyengítést, tekintve, hogy a hős nagyon jól szuperált a módosított tárgyakkal.

Játéktermi Caitlyn, Riot Games

Hwei

Hwei kicsit túl erős volt az utóbbi időszakban miután mindenki megtanulta, hogy kell vele játszani. Leginkább a hős sebzésével van baj, illetve a kifejezetten jó minion takarításával, ezért a QQ és a QE képességein csökkenti a sebzést a Riot.

Tél Kegyeltje Hwei, Riot Games

Jinx

Hasonlóan lövész, családi és szakmai konkurenciájához Caitlynnhez, Jinx is jobban működik az újragondolt ADC tárgyakkal. A minimális gyengítés itt is megérdemelt.

Becsvágyó Manó Jinx, Riot Games

Mordekaiser

Mordekaiser az utóbbi időben több erősítést is kapott, amivel úgy tűnik a Riotos srácok túllőttek a célon. A felsősösvényes tank-bruiser-mágus Q és E képességéről is veszít egy kis sebzést, kompenzáció gyanánt pedig a passzív szörnyekre kiosztoss sebzése növekszik egy picit, hogy a dzsungeles Mordék kicsit jobban érezzék magukat.

Projekt: Mordekaise, Riot Games

A felsoroltak mellett még Irelia, Karthus és az MSI-on sokat választott Taliyah is számíthat pár koppintásra a nerf kalapácstól. Sajnos ezekről lehet csak közvetlenül a frissítés előtt fog információkat nyújtani a Riot.

Ornn tárgyak Ornn nélkül

Azt már megírtuk, hogy Ornn passzívja (amivel többek között szuper egyedi tárgyakat tud kovácsolni magának és csapattársainak) módosul, most más tárgyakról lesz szó.

  • A második szakasz első frissítésében a legtöbb problémát a Határtalan Penge változtatásai okozták. 50% helyett ezután csak 40%-al lesznek erősebbek 
  • A Riot szeretné, ha az Esszenciamartalóc és a A Gyüjtő közelebb lenne egymáshoz erőben, ezért az utóbbi elveszít egy kis halálosságot.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár