Máris leszerepelt a Fortnite új évada?

Máris leszerepelt a Fortnite új évada?

Csalódott játékosok árasztották el az Epic Games közösségi oldalait.

Május 24-én megkaptuk a Fortnite legújabb frissítését, ami elhozta nekünk a Chapter 5 Season 3-at. Az előzetes várakozásoknak megfelelően a pályán a Mad Max hangulat uralkodik – annak ellenére, hogy nem történt együttműködés –, valamint a Fallout kollaboráció is nagy hatással van az évadra. Sivatag, homokvihar és brutális új járművek várnak a játékosokra, azonban úgy tűnik, hogy az Epic Games kicsit elmérte a dolgokat.

Az eddigi 30 season alatt megszokhattuk, hogy néha olyan tárgyak kerülnek be a játékba, melyek teljesen felborítják az erőviszonyokat, és ezzel igazságtalanná teszik a Victory Royale-ért vívott harcot. A közösség többsége szerint az új felfegyverzett járművek is ebbe a kategóriába tartoznak. A közösségi oldalakat gyorsan el is lepték az olyan negatív visszajelzések, mint például az alábbi Reddit-poszt.

Who tested this and said this is ok??
byu/taroxiii inFortNiteBR

A felvételen látható, hogy ezek a nagyjából megsemmisíthetetlen autók könnyedén elbánnak bárkivel, hiszen fel vannak szerelve gépágyúval, valamint hatalmasat sebeznek elütés esetén is. „Ki volt az, aki tesztelte, és azt gondolta, hogy ez így rendben van?" – kérdezi jogosan a bejegyzés létrehozója. Ilyenkor két lehetőség áll fenn. Az első, hogy évad végéig szenvedünk az újdonságoktól, a második pedig – ami valószínűbb –, hogy az Epic legyengíti a járműveket, hogy ezzel újra helyrebillentse az egyensúlyt.

Úgy tűnik, hogy a Fortnite iránti érdeklődés amúgy is jócskán csökkent az elmúlt fél évben, hiszen míg Chapter 5 fejezetváltásakor az első nap 7,12 millió egyidejű játékost is számlálhattunk, ez Chapter 5 Season 2-re 5,15 millióra, mostanra pedig 2,28 millióra csökkent. Az megszokott, hogy a Chapterek váltásakor alapból több érdeklődőt vonz a játék, de most szokatlanul drasztikusan csökkenést figyelhettünk meg.

Ezeket olvastad már?

Attól szerencsére nem kell tartanunk, hogy a Fortnite bajba kerülne, hiszen így is elképesztően sokan játszanak vele, az Epic Gamest pedig ismerjük annyira, hogy tudjuk, mindig van valami nagy dobás a tarsolyukban, amivel teljesen felforgatják a dolgokat.

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN