Kiderült, hogy mikor térhet vissza Verdansk a Warzone-ba

Kiderült, hogy mikor térhet vissza Verdansk a Warzone-ba

Az adathalászok úgy gondolják, hogy az Activision változtatott az eredeti terveken.

A legtöbb játék esetében fennáll az, hogy a közösség vágyakozva tekint vissza arra az időszakra, mikor még frissen találkozott vele, bármennyit is javult azóta az adott cím – ahogy mondani szokták, az idő mindent megszépít. Ez a helyzet a Call of Duty Battle Royale játéka, a Warzone esetében is. A játékosok jóval kevésbé érzik magukat otthonosan a pályán, mióta lecserélésre került a kezdetekkor elérhető Verdansk nevet viselő térkép. Csak a jóisten tudja, hogy  hányan foglalták imájukba azt, hogy az Activision valamiképp visszaforgassa az idő kerekét, és ismét ezen a pályán harcolhassanak, azonban sokáig erre semmi esély nem látszott. Mostanra viszont sokan már az időpontját is tudni vélik Verdansk visszatérésének.

A Fortnite tavaly év végén meglépte a váratlant, és egy évad erejéig visszahozta a régi térképet, aminek a meglépése soha nem látott sikereket jelentett az Epic Games számára. Ezen persze az Activision is felbátorodott, és hamarosan arról szóltak a pletykák, hogy 2024 végén a Warzone világában is megtörténik az időutazás. A napokban azonban ez felborulni látszik, hiszen számtalan szivárogtató azt állítja, hogy ezt az időpontot áttolták a 2025-ös év elejére, így a játékosokra pár hónappal több várakozás vár.

Habár az Activision hivatalosan még nem erősítette meg a fentebb leírtakat, egyelőre ez tűnik a leghelytállóbb forgatókönyvnek. Eddig képesek voltunk várni, így pár plusz hónap már nem okozhat gondot, ha utána belevethetjük magunkat a végtelen nosztalgiába.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Szia uram! Egy jó kis ingyenes EA FC 26 hétvége érdekel?

A gyepen már egyre nagyobb az izgalom, amikor a stadionok kapui váratlanul szélesre tárulnak mindenki előtt. Egyetlen hétvége erejéig bárki a futballvilág urává válhat, de a kérdés már csak az: te is belépsz a kezdőkörbe, vagy csak a kordonon túlról nézheted a legnagyobbak játékát?

Gaming - A Grounded 2 ingyenes téli frissítésével egy új régióval is megbarátkozhatunk

A park mélyén egy elfeledett üvegház nyitja meg kapuit, ahol a buja növényzet között minden eddiginél ravaszabb és veszélyesebb fenevadak leselkednek a gyanútlan játékosokra. Ahhoz, hogy túléljük a Kert titkait, újfajta fegyverekre és egy különleges, páncélozott hátasra lesz szükségünk, mielőtt a téli fagy mindent végleg betakar.

Közvetítések