Csak erős idegzetűeknek ajánljuk a Hang nélkül-játék első sztori előzetesét

Csak erős idegzetűeknek ajánljuk a Hang nélkül-játék első sztori előzetesét

A leleplező videó után nem kellett sokat várnunk arra, hogy egy újabb előzetest kapjunk.

Szörnyen nagy kihívást jelent egy olyan világban élni, ahol minden apró hang kiadása vagy kiváltása borzalmas következményekkel járhat. Ezt mutatja be nekünk zseniális módon a 2018-ban debütált A Quiet Place – magyar címén Hang nélkül –, ami olyannyira magával ragadta a közönséget, hogy most már a harmadik részét tekinthetjük meg a mozikban – más szereplők szemszögéből mutatja be, hogy pontosan miként is kezdődött a borzalom. Biztos vagyok benne, hogy a filmek láttán számtalan gamer fejében ötlött fel a gondolat, hogy milyen szuper lenne egy ezen a tematikán alapuló játék. Nos, pár hete egy leleplező videó keretében bejelentésre került az A Quiet Place: The Road Ahead, melyben a saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg ezt az izzasztó atmoszférát, most pedig megérkezett az első sztori előzetes is.

Stormind Games – fejlesztők – ebben a közel 2 perces videóban bemutatják, hogy a singleplayer horrorban egészen az első naptól nyomon követhetjük az eseményeket, és az is kiderül, hogy bizonyos okoknál fogva egyáltalán nem lesz egyszerű csöndben maradnunk.

Azt nem tudni, hogy pontosan mikor, de az A Quiet Place: The Road Ahead még idén érkezik PC-re, PS5-re és Xbox Series X|S-re, Steamen viszont akár már most is a kívánságlistátokhoz adhatjátok. Izgatottan várjuk, és reméljük, hogy képes lesz megugrani a franchise filmjei által hozott szintet.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Gaming - 5+1 HUAWEI termék 2026-ra, amiket bűn lenne kihagyni

Méltatlanul kevés figyelmet kapnak a HUAWEI termékek Európában, aminek nyilván köze van a kínai gyártó és a Google 2019-es válásának is, pedig ha szó nélkül elmész a HUAWEI mellett, akkor bizony sok remek eszköznek intesz búcsút.

Gaming - Ez az 5 játék fogyott a legjobban 2025-ben

A friss értékesítési adatok alapján – amely főkét az Egyesült Államokat érinti – úgy tűnik a DICE megcsinálta, és összerakták azt a videójátékot, amely mindössze néhány hét leforgása alatt év legkeresettebb címévé vált, olyan rekordot döntve, amire három éve nem volt példa.

Közvetítések