Ismét játszható lesz az Apple-eszközökön is a Fortnite

Ismét játszható lesz az Apple-eszközökön is a Fortnite

Tudom, hihetetlenül hangzik, de már biztosak lehetünk benne.

Lassan 4 év telt el azóta, hogy az Epic Games és az Apple összekapott a Fortnite kapcsán, aminek a fő oka a játékon belüli tranzakciók voltak, melynek következtében az almás cég úgy érezte, hogy arányában túl kevés százalék üti a markukat azért cserébe, hogy platformot biztosítanak a játék számára. Azóta zajlik a végeláthatatlan jogi hercehurca, a rengeteg iOS-felhasználó pedig lélegzetvisszafojtva várja, hogy végre mikor csatlakozhatnak be ismételten a kalandba. Már többször állt úgy a helyzet, hogy minden visszatérhet a régi kerékvágásba, azonban általában az Apple akadékoskodása miatt ezek a próbálkozások meghiúsultak. Most viszont végre 100% bizonyossággal kijelenthető, hogy rövidesen az iPhone-osok és az iPad-esek is pörgethetik majd az Epic sikerjátékát.

Mint ahogyan arról pár hónapja beszámoltunk, év elején életbe lépett egy új, az Európai piacokról szóló törvény, mely értelmében az Apple köteles engedélyezni a harmadik féltől származó üzleti alkalmazások telepítését az eszközein, így az Epic Store-t is. Itt már sejteni lehetett, hogy a probléma hamarosan megoldódik, azonban az Apple továbbra is lépten-nyomon igyekezett megakasztani a folyamatot, természetesen mondvacsinált ürügyekkel. Ezt a gyakorlatot viszont nem lehetett a végtelenségig folytatni, és a napokban az Epic Games már meg is kezdte a folyamat próbáját, mely végeredményeként a Fortnite is ismét játszható lesz ezeken a platformokon – az Európai Unióban és Nagy-Britanniában. Azt, hogy ez pontosan mikor valósul meg még nem tudni, de a szivárogtatók szerint már valamikor a közeljövőben. 

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN