Hugh Jackman miatt két másik nagyágyú is visszatérhet az MCU-ba?

Hugh Jackman miatt két másik nagyágyú is visszatérhet az MCU-ba?

Azzal, hogy a színész ismét belebújt a régi karakterébe, mások számára is megteremthette a visszatérés lehetőségét.

Kevin Feige egy új interjújában elmondta, hogy Hugh Jackman visszatérése Rozsomákként a Deadpool és Wolverine című filmben bebizonyította, hogy megnyílhat az ajtó Robert Downey Jr. vagy Chris Evans előtt is.

„Ez a kulcs, igaz? Hogyan csináljuk úgy, hogy megmaradjon az, ami korábban volt, méghozzá nagyszerűen? Az elmúlt több mint két évet azzal töltöttük, hogy ezt kitaláljuk Rozsomák esetében. Szóval, mi jöhet még? Majd meglátjuk. Csak büszkék vagyunk arra, hogy szerintem jól kitaláltuk Wolverine visszatérését. Azt hiszem Hugh nagyszerű jele annak, hogy meg lehet csinálni – ha nagy gondot fordítunk rá.” – mondta Feige, amikor Downey és Evans visszatéréséről kérdezték.

Downey és Evans is kilépett a franchise-ból a 2019-es Bosszúállók: Végjátékot követően, amelyben a Downey által megformált Vasember/Tony Stark halála is óriási szerepet kapott. A legnagyobb rajongóknak biztos feltűnik némi hasonlóság, hiszen Wolverine, akit Jackman 2000-ig visszamenőleg minden X-Men filmeben eljátszott, a 2017-es, nagy sikerű Logan-ben vesztette életét. Ráadásul Jackman soha nem volt érdekelt abban, hogy visszatérjen a karaktere, és ezt több ízben hangoztatta is. Ennek ellenére Ryan Reynoldséknak sikerült meggyőzni a színészt ennek az ellenkezőjéről, ámbár a rajongókat biztosították, hogy Wolverine visszatérése nem fogja elcseszni a Logan idővonalát.

„Az egész ennek az eszköznek köszönhető, amivel a Marvel világában az idővonalakat mozgatják. Most visszamehetünk, mert, tudod, ez a tudomány. Így nem kell cseszegetnem a 'Logan' idővonalát, ami nem csak nekem, hanem valószínűleg a rajongóknak is fontos volt.” – mondta Jackman a SiriusXM-nek 2022 decemberében.

Ez talán működhet Downey és Vasember esetében is? Feige tavaly decemberben a Vanity Fairnek kihangsúlyozta, hogy Jackmanhez hasonlóan neki sem áll érdekében, hogy felborítsa a már megismert MCU idővonalat.

„Megőrizzük azt a pillanatot, és nem nyúlunk hozzá újra. Mindannyian nagyon keményen dolgoztunk hosszú éveken át, hogy eljussunk odáig, és soha nem szeretnénk ezt bármilyen módon visszacsinálni.”

Robert Downey Jr. azonban idén elég nyíltan beszélt arról, hogy érdekli a visszatérés a Marvelhez. Az Esquire magazinnak az Oppenheimerért kapott Oscar-díja után a színészt arról kérdezték, hogy most, hogy hivatalosan is Oscar-díjas, visszatérne-e valaha a Marvel Moziverzumba. A színész nem habozott igennel válaszolni.

„Boldogan. Túlságosan is szerves része a DNS-emnek. Az a szerep engem választott. És nézd, mindig azt mondom: 'Soha, de soha ne fogadj Kevin Feige ellen!'. Ez egy vesztes fogadás. Ő a ház ura. Mindig ő fog nyerni.”

Ezeket olvastad már?

A Marvel Cinematic Universe legközelebb a Deadpool és Wolverine című filmmel folytatódik, amely július 26-án kerül a mozikba.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések