Az EA vezére szerint a következő Battlefield lesz az egyik „legambíciózusabb projektjük”

Az EA vezére szerint a következő Battlefield lesz az egyik „legambíciózusabb projektjük”

A korábbi Battlefieldek támogatásának megszűnésével a közönség egyre jobban éhezik egy folytatásra, az EA vezér Andrew Wilson pedig azt ígéri, hogy ők mindent megtesznek, hogy jó legyen.

A Battlefield 2042 nehezen indult be, de a végére azért megtalálta a maga közönségét, hála a fejlesztők kemény munkájának, amit a javításokba és a szezonokba tettek bele. Tavasszal azonban a DICE hivatalosan is bejelentette, hogy a játék támogatása véget fog érni, nem jönnek már új tartalmak, legfeljebb egy kis karbantartásra és kihívásokra számíthatnak a játékosok. Ebből pedig már felsejlett, hogy a fejlesztők a következő epizódra szeretnének koncentrálni innenstől, ami ugyan még odébb lehet, azért remélhetőleg jobb állapotban jelenik meg, mint az előd.

A Battlefield játékok közül kevés írta be magát a kampányával a történelemkönyvekbe, de azt már tudjuk, hogy a következő részben is megpróbálnak majd valami maradandót alkotni. Hivatalosan azonban még nem nagyon beszélt a cégtől senki sem a játékról, ezért is üdvözlendő, hogy a legutóbbi pénzügyi jelentése mellé csatolt értékelésében Andrew Wilson CEO megfogalmazott pár optimista kommentárt róla. Többek között olyan kifejezéseket olvashatunk tőle ebben, mint hogy a Battlefielddel kapcsolatos terveik „magas prioritást élveznek” és „ez lesz a történetünk egyik legambíciózusabb projektje”, ami kezdésnek bíztató.

Szerencsére Wilson ennél egy picit jobban is belement az előkészületekbe, így kiderült, hogy az EA „már összehozta a lehető legjobb csapatot” a fejlesztéshez, és hogy a rendelkezésükre bocsátotta a szükséges „erőforrásokat és technológiákat”. Ez egybehangzik azzal a korábbi állításával, miszerint a következő Battlefielden a „valaha volt legnagyobb csapatuk” dolgozik majd. Persze ezek egyelőre csak szavak valamiről, amit lehet évek múlva sem láthatunk még mozgásban. Szóval kíváncsian várjuk, hogy a tőzsdén kívül milyen hatásai lesznek Wilson mondanivalójának. Ami biztos, hogy a játékosok ki lesznek éhezve egy új (és jó) BF-re, mert ahogyan Wilson is említette, „az elmúlt 12 hónapban több mint 25 millió játékosa” volt a franchise-nak, miközben éppen most veszíti el a Battlefield 3, a 4 és a Hardline is a szervereit.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár