Az őrületes döntőben csak az 5. pálya döntött az MNEB R6S bajnoki címéről

Az őrületes döntőben csak az 5. pálya döntött az MNEB R6S bajnoki címéről

Meglepetésre nem az alapszakaszban végig domináló együttes került ki győztesen a párharcból.

Véget ért a MNEB6 - R6S Masters powered by K&H nyári szezonja, és mondhatni meglepetésre nem az előzetesen várt gárda, a Lenovo Legion Honvéd zsebelte be az első helyet, hiszen a finélában végül 3:2-es vereséget szenvedtek.

Az alapszakasz mérkőzéseit követően szépen kirajzolódott, hogy melyik négy együttes maradhatott versenyben, és folytathatta küzdelmét a rájátszásban. A tabella tetején a Lenovo Legion Honvéd zárt, miután 10 meccséből 25 pontot gyűjtött, és csak egyetlen egyet vesztett el. A második helyen a Spirit Gaming futott be, egyetlen ponttal (24) lemaradva az éllovas mögött, a harmadik pozíciót a WiLD MultiGaming foglalhatta el 19 pontot szerezvén, a negyedik, még playoffot érő helyezést pedig a Békéscsabai E-Sport Egyesület gyűjtötte be a maga 12 pontjával. Mögöttük az Illés Akadémia Spirit és a Budapest Five zárt, de nekik ezzel véget ért a verseny.

Az elődöntőkben az első a negyedikkel, míg a második a harmadikkal csapott össze a döntőbe jutásért. A BO3-as párharcok közül az előbbit a Lenovo Legion Honvéd a Békéscsabai E-Sport Egyesület ellen vívhatta meg, míg az utóbbi a Spirit Gaming és a WiLD MultiGaming kiélezett csatáját hozta.

Ezeket olvastad már?

Az LLH az első mapot csak kőkemény küzdelem után tudta megnyerni, de a hosszabbításban végül jobban koncentrálva két vállra fektették a BEE-t Bankon, majd a következő pályán, Chalet-en már nem sok esélyt hagytak ellenfelüknek és viszonylag gond nélkül 7:2-re letudták a párharcot. A vadak eközben két magabiztos győzelmet aratva foglalták le a helyüket a döntőben – előbb Skyscraperen volt beton biztos a védelmük, majd Oregonon is lehozták hibátlanul a defenzív szakaszt. Sikerült visszavágniuk az alapszakasz során elszenvedett dupla vereségért (7:1-re és 8:6-ra múlta akkor felül őket a Spirit).

A harmadik helyért általában két csalódott együttes játszik, de itt erről szó sem volt. Óriási elánnal szálltak szembe egymással, és végül a BEE a szezon során nyújtott egyik legjobb formájában játszva 2:0-ás diadalt aratott a Spirit Gaming felett.

A nagydöntőben aztán elszabadult a pokol, a lehető legjobb értelemben. Az LLH az első pályán igyekezett megmutatni, hogy miért is nyerték meg simán az alapszakaszt, Kafe-t behúzva el is léptek a WiLD-tól, viszont utána a vadak megrázták magukat és előbb Nighthave Labson mutatták meg, hogy nem szabad őket leírni, majd Chalet-et hosszabbításba torkolva nyerték meg, ezzel megfordítva a párharcot. Az LLH-t azonban keményebb fából faragták, mintsem ez megtörje őket, így Bankot, ha kínkeservesen is, de csak behúzták egyetlen körrel. Az egyenlítés után jöhetett a mindent eldöntő Clubhouse, ahol megint a WiLD pazar védekezése jelentette első sorban a különbséget. Kettővel elhúztak az első félidőben, hogy aztán utána gond nélkül befejezzék a mérkőzést.


Kép forrása: Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság Facebook oldala

A finálé eredménye:

  • Lenovo Legion Honvéd 7:4 WiLD MultiGaming
  • Lenovo Legion Honvéd 3:7 WiLD MultiGaming
  • Lenovo Legion Honvéd 7:8 WiLD MultiGaming
  • Lenovo Legion Honvéd 8:7 WiLD MultiGaming
  • Lenovo Legion Honvéd 3:7 WiLD MultiGaming

Ezzel a WiLD nem csak megvédte a címét a tavaszi diadal után, és zsinórban a harmadik bajnoki címét könyvelhette el, de összességében már a negyedik elsőségének örülhetett – rögtön az első szezont is ők húzták be még 2018-ban.

Kövess Minket!



Gamer szótár