Sajtó: Bundázással gyanúsítják a PERA magyar játékosait

Sajtó: Bundázással gyanúsítják a PERA magyar játékosait

Két magyar játékos évek óta a fogadóirodák célkeresztjében lehet bundázás gyanúja miatt. Azonban a PERA legitimitásán az sem segít Richard Lewis legfrissebb riportja alapján, hogy látszólag a szervezet maga is egy illúzió volt.

Egy hete számoltunk be arról, hogy négy magyar játékosnak lesz esélye kijutni az idei év második Majorére, a Perfect World Sanghajra. A decemberi tornán a Valve új szabályai szerint Európából csak meghívások utján van esély indulni, így torzsi a MOUZzal rögtön az RMR-ről kezdhet, míg sl3nd a GamerLegionnel, illetve Aaron és kory Qiang Dragons néven a zárt selejtezőkről próbálkozhat elérni Kínába.

Azonban ha Richard Lewis friss riportja igaz, akkor a tragikus hirtelennel szervezet nélkül maradt Aaronéknak, illetve legalább két egykori csapattársuknak, kamionnak és msN-nek, más problémája is lehet most, mint hogy hogyan fognak vagy nem fognak kijutni a Majorre. A brit újságíró, műsorvezető állítása szerint a PERA org és játékosai tiltólistára kerültek mostanra egy rakás fogadóirodánál, köztük a legtöbb piacvezetőnél, mert több vizsgálat után úgy látták, hogy megbundázhattak mérkőzéseket. Az érintettek, amennyiben tényleg elkövették ezeket, akkor egyrészt megsértették a játék kompetitív integritását, másrészt rontották a fogadóirodák hitelességét és üzletét. De miután csak a túl sok gyanús körülményre alapozva léptek fel ellenük, minden kétséget kizáróan bizonyítani semmit sem tudnak, így a rendezvényszervezők vagy a Valve valószínűleg nem lép fel ellenük ezután sem.

Lewis még májusban írt egy tiltólistáról, amit egy olyan szervezet alkotott meg, amely feladata a fogadóirodák oddsainak megalkotása. Ezt követően pedig egy másik hasonló cég is eljuttatott hozzá egy ilyen listát. Ezen listák célja, hogy ha azt gyanítják a szakértők, hogy valaki bundázik vagy gyanús fogadásokat tesz, akkor felhívják a figyelmet a kockázatokra, esetenként a tiltásukat is ajánlják. A gyanús eseteknél ugyanis a mintázatokból kiindulva egy ponton túl azt feltételezik, hogy manipulálhatják a meccsek végkimenetelét, és mivel rengeteg fejfájást okoz az ilyen helyzetek tisztes kezelése, egyszerűbb, ha inkább oda sem engedik a gyanús elemeket az asztalhoz. Lewis szerint a PERA mindkét listán a legmagasabb rizikót jelentő kategóriában volt úgy, hogy ezeket egymástól függetlenül hozták létre.

Az újságíró szerint Jurus "Kamion" Zsolt and Török "msn" Norbert került a fogadóirodák célkeresztjébe, amikor még 2022-ben az ONYX név alatt egy teljesen magyar ötössel játszottak a CCT közép-európai ligájában. A Dynamo Eclot elleni meccsük előtt percekkel hatalmas fogadásokat tettek az eredményre olyan fiókok, akik korábban sohasem fogadtak. A platform képes volt megerősíteni, hogy a fiókok ugyanahhoz az egyénhez tartoztak. Ez a mérkőzés egyébként katasztrofálisan alakult a Kamion, coolio, sl3nd, msN és bodito alkotta ötös számára, mert az első pálya vége felé vesztésre álltak és fel kellett adják azt három játékosuk internetproblémái miatt. Mint Lewis is írja, ilyen szituációkban a fogadóirodák gondolkodás nélkül visszatérítenek mindent, mert a bundázók körében túl gyakori ez a kifogás és nem ér annyit, hogy kockáztassanak. Ezzel azonban, ha bundáztak, ha nem, felhívták magukra a figyelmet a játékosok.

A PERA 2023 őszén indult el, ekkor azt írtuk róluk, hogy nem sokat tudni a szervezetről azon túl, hogy egy Perabet nevű, Cipruson bejegyzett, de török fogadási iroda adhatja a pénzt. Mivel a csapat ezt megelőzően sokáig szervezeti támogatás nélkül játszott, a pár perces Google-keresésnél tovább kukacoskodni nem szerettünk volna akkoriban, mégha egy csapat és egy fogadóiroda eltérő érdekei miatt gyakran önmagukban is veszélyesek lehetnek az ilyen jellegű összefonódások. Igaz, az esport világában túlzottan is elharapódzott ez a jelenség mostanra, az elmúlt évek gazdasági körülményei miatt pedig mindenki örül, hogy van, aki miatt nem kötik ki az áramot az iparágban.

Bár most úgy fest, hogy még a bundázást vizsgáló szervezetek és Richard Lewis sem talált valódi kapcsolatot a PERA és a Perabet között, hiába volt a fogadóiroda logója a játékosok mezén. Ami valljuk be, felettébb gyanús, de mi azért nem mentünk volna el addig, amíg a vizsgálatot végzők: az ő teóriájuk szerint a játékosok a saját legitimációjukat akarták erősíteni egy olyan szponzoráció illúziójával, amibe aztán nem fog senki beleállni, mert egy marginális fogadóirodának nem sok vizet zavar, ha egy Counter-Strike csapat ingyen reklámozza őket. Ezt a magyarázatot egyébként az is erősíti, hogy a Perabet sem sajtóközleményekben, sem a közösségi médiában nem tett említést erről a csapatról. A másik probléma Lewis szerint az, hogy a szervezet maga nem volt bejegyezve sehová, alkalmazottak, tulajdonosok sem ismertek, vagy legalábbis nem találtak a vizsgálat alatt erre utalást.

Miután összeállt a PERA tavaly év végén, a fogadóirodák ismét olyan gyanús meccseket találtak, mint 2022-ben az ONYX esetében. Volt olyan eset, amikor VIP fiókok fogadtak, de úgy, hogy sem előtte, sem utána nem foglalkoztak esporttal, és mindössze egyetlen PERA mérkőzés érdekelte őket ezen a területen. De ekkoriban már nem csak a bundázás, a csalás vádja is felmerült a PERA esetében: az ESL Pro League selejtezői alatt a Guild Eagles játékosai vádolták meg Aaronékat, de ebből végül nem lett ügy.

Lewis szerint ha az ESL által használt csalásvédelmek nem fogták meg őket, de valóban éltek valamilyen illegális segítséggel, akkor az legfeljebb radarozás lehetett. Ez azt jelenti, hogy megszerezték a mérkőzés valós idejű streamjét egy alkalmazottól, kommentátortól vagy bundázást szervező körtől. Mivel erre bizonyíték nem volt, vizsgálatot nem indítottak, így ítélet sem született. Azonban az Esport Integritási Bizottság (ESIC) és a Nemzetközi Fogadási Integritási Egyesület (IBIA) is feljegyezte magának ezeket a januári mérkőzéseket arra az esetre, hogyha a jövőben mégis szeretnének teljes erőbedobással vizsgálódni.

Ezeket olvastad már?

A fogadóirodák szemszögéből azonban ha csaltak, ha nem, ha bundáztak, ha nem, ennyi dráma és gyanús körülmény után túl nagy kockázat lenne, ha engednék, hogy továbbra is lehessen a játékosokra fogadásokat kötni. Ezért a gyakorlattal ellentétben nem csak a PERA név került tiltólistára a köreikben, hanem a játékosok is, hogyha a jövőben esetleg eligazolnának, akkor is nyomon követhessék őket.

„Őszintén, a fogadóirodáknak elege van a bundázásból. Nagyon rossz az üzletnek. Képzeld el, hogy találsz egy átverést, bundázást, és akkor törölnöd kell az eredményt, vissza kell adnod a pénzt. Az emberek, akik véletlenül nyertek és nem tudnak a bundázásról... azok az emberek rendkívül dühösek lesznek, és azt fogják hinni, hogy az iroda elvette a pénzüket” – nyilatkozta az egyik tiltólistát átadó forrás Lewisnak.

A riport zárásaként Lewis arról ír, hogy a PERA valószínűleg azért vált meg tavasszal Kamiontól és msN-től, mert az ő tiltólistára kerülésük miatt nem tudtak pénzt csinálni. Azonban a júniusi YGames Pro Seriesen – ahol nélkülük játszottak és amit meg is nyertek –, szintén nem lehetett fogadásokat kötni a csapatra, vagyis a cserékkel sem fordult meg a szerencséjük. Lewis szerint ez közrejátszhatott abban, hogy végül a PERA projekt bezárt, a játékosoknak pedig most Qiang Dragons néven kell játszania majd, ha együtt folytatják.

Kövess Minket!



Gamer szótár