Meglepetésre nem az alapszakaszban végig domináló együttes került ki győztesen a párharcból.
Véget ért a MNEB6 - R6S Masters powered by K&H nyári szezonja, és mondhatni meglepetésre nem az előzetesen várt gárda, a Lenovo Legion Honvéd zsebelte be az első helyet, hiszen a finélában végül 3:2-es vereséget szenvedtek.
Az alapszakasz mérkőzéseit követően szépen kirajzolódott, hogy melyik négy együttes maradhatott versenyben, és folytathatta küzdelmét a rájátszásban. A tabella tetején a Lenovo Legion Honvéd zárt, miután 10 meccséből 25 pontot gyűjtött, és csak egyetlen egyet vesztett el. A második helyen a Spirit Gaming futott be, egyetlen ponttal (24) lemaradva az éllovas mögött, a harmadik pozíciót a WiLD MultiGaming foglalhatta el 19 pontot szerezvén, a negyedik, még playoffot érő helyezést pedig a Békéscsabai E-Sport Egyesület gyűjtötte be a maga 12 pontjával. Mögöttük az Illés Akadémia Spirit és a Budapest Five zárt, de nekik ezzel véget ért a verseny.
Az elődöntőkben az első a negyedikkel, míg a második a harmadikkal csapott össze a döntőbe jutásért. A BO3-as párharcok közül az előbbit a Lenovo Legion Honvéd a Békéscsabai E-Sport Egyesület ellen vívhatta meg, míg az utóbbi a Spirit Gaming és a WiLD MultiGaming kiélezett csatáját hozta.
Ezeket olvastad már?
Az LLH az első mapot csak kőkemény küzdelem után tudta megnyerni, de a hosszabbításban végül jobban koncentrálva két vállra fektették a BEE-t Bankon, majd a következő pályán, Chalet-en már nem sok esélyt hagytak ellenfelüknek és viszonylag gond nélkül 7:2-re letudták a párharcot. A vadak eközben két magabiztos győzelmet aratva foglalták le a helyüket a döntőben – előbb Skyscraperen volt beton biztos a védelmük, majd Oregonon is lehozták hibátlanul a defenzív szakaszt. Sikerült visszavágniuk az alapszakasz során elszenvedett dupla vereségért (7:1-re és 8:6-ra múlta akkor felül őket a Spirit).
A harmadik helyért általában két csalódott együttes játszik, de itt erről szó sem volt. Óriási elánnal szálltak szembe egymással, és végül a BEE a szezon során nyújtott egyik legjobb formájában játszva 2:0-ás diadalt aratott a Spirit Gaming felett.
A nagydöntőben aztán elszabadult a pokol, a lehető legjobb értelemben. Az LLH az első pályán igyekezett megmutatni, hogy miért is nyerték meg simán az alapszakaszt, Kafe-t behúzva el is léptek a WiLD-tól, viszont utána a vadak megrázták magukat és előbb Nighthave Labson mutatták meg, hogy nem szabad őket leírni, majd Chalet-et hosszabbításba torkolva nyerték meg, ezzel megfordítva a párharcot. Az LLH-t azonban keményebb fából faragták, mintsem ez megtörje őket, így Bankot, ha kínkeservesen is, de csak behúzták egyetlen körrel. Az egyenlítés után jöhetett a mindent eldöntő Clubhouse, ahol megint a WiLD pazar védekezése jelentette első sorban a különbséget. Kettővel elhúztak az első félidőben, hogy aztán utána gond nélkül befejezzék a mérkőzést.
Kép forrása: Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság Facebook oldala
A finálé eredménye:
- Lenovo Legion Honvéd 7:4 WiLD MultiGaming
- Lenovo Legion Honvéd 3:7 WiLD MultiGaming
- Lenovo Legion Honvéd 7:8 WiLD MultiGaming
- Lenovo Legion Honvéd 8:7 WiLD MultiGaming
- Lenovo Legion Honvéd 3:7 WiLD MultiGaming
Ezzel a WiLD nem csak megvédte a címét a tavaszi diadal után, és zsinórban a harmadik bajnoki címét könyvelhette el, de összességében már a negyedik elsőségének örülhetett – rögtön az első szezont is ők húzták be még 2018-ban.