Így lesz a lehető legfélelmetesebb a Silent Hill 2 remake

Így lesz a lehető legfélelmetesebb a Silent Hill 2 remake

Egyre több mindenről hullik le a lepel, de mi ezt nem bánjuk.

Egyre fokozódik az izgalom, ahogy közeledünk a Silent Hill 2 Remake október 8-ai debütálásához. A nagy sikerű 2001-es játék felújított változata PlayStation 5-ön és PC-n lesz elérhető, és mindenki lélegzetvisszafojtva várja a végeredményt, hiszen egy nagyon kedvelt franchise jövőjéről van szó, ami sokak szerint a Bloober Teamnél rossz kezekbe került. Habár az első előzetes a kevésbé fontos harcrendszerre fókuszált, a fejlesztők pár hete végre közzétettek egy sztori kedvcsinálót is, ami már több rajongói szívet volt képes megmelengetni. Most, alig egy hónappal a megjelenés előtt újabb izgalmas információkat tudhattunk meg a játékról.

A Bloober Team egy X-bejegyzés keretében rántotta le a leplet a remake egy-két fontos új funkciójáról, melyek segíthetnek a még ijesztőbb atmoszféra megteremtésében.

Először is kiderült, hogy lehetőségünk lesz kikapcsolni minden UI elemet, tehát adott esetben zavartalanul fókuszálhatunk a környezetünkre, minden elterelő jelzés nélkül. Továbbá elérhető lesz egy 90-es évek filter, aminek a változtatásaival valóban visszakapjuk a régimódi élményt, a franchise első játékához hasonlóan, ami ekkoriban készült. Már nem kell sokat várnunk, hogy magunk is kipróbálhassuk őket.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Szia uram! Egy jó kis ingyenes EA FC 26 hétvége érdekel?

A gyepen már egyre nagyobb az izgalom, amikor a stadionok kapui váratlanul szélesre tárulnak mindenki előtt. Egyetlen hétvége erejéig bárki a futballvilág urává válhat, de a kérdés már csak az: te is belépsz a kezdőkörbe, vagy csak a kordonon túlról nézheted a legnagyobbak játékát?

Gaming - A Grounded 2 ingyenes téli frissítésével egy új régióval is megbarátkozhatunk

A park mélyén egy elfeledett üvegház nyitja meg kapuit, ahol a buja növényzet között minden eddiginél ravaszabb és veszélyesebb fenevadak leselkednek a gyanútlan játékosokra. Ahhoz, hogy túléljük a Kert titkait, újfajta fegyverekre és egy különleges, páncélozott hátasra lesz szükségünk, mielőtt a téli fagy mindent végleg betakar.

Közvetítések