Techdemóból év játéka? Megsétáltatták Astro Botot az Ezzel játszunk legújabb részében

Techdemóból év játéka? Megsétáltatták Astro Botot az Ezzel játszunk legújabb részében

Csak azért, mert itt a PlayStation 5 Pro, még nem szabad megfeledkezni róla, hogy alig pár napja debütált az év játéka cím várományosa, az Astro Bot.

Érdekes heteket tudhat maga mögött a Sony. Először jött a Concord csúfos bukása, majd ezt gyorsan elfeledtette az Astro Bot. Ám most már az aranyos kis roboton is túltette magát a sajtó és a közönség, mert a PlayStation 5 Pro leleplezését követően annak az – egyelőre nem túl barátságos – árán pörög mindenki. De most egy pillanatra tegyük félre a PS5 Pro iránti érzelmeinket, mert a múlt héten megjelent Astro Bot bizony több figyelmet érdemel még annál is, amit eddig kapott.

Aki nem ismerné, az Astro Bot eredetileg egy sorozatnyi techdemó volt: 2013-ban a The Playroom, 2018-ban az Astro Bot Rescue Mission, 2020-ban pedig az Astro's Playroom keretein belül ismerkedhettünk meg a PlayStation kabalafigurájával. A Team Asobi azonban a legutolsó demó elkészítése után úgy döntött, hogy ideje lenne egy teljes értékű programot csiholni ebből, így 2024-ben megjelent az Astro Bot, ami a szakma szerint simán behúzhatja még az év játéka címet is, ha elindul a díjátadó szezon.

Viszont ha nincsen PS5-öd vagy eddig nem követted volna az Astro Bot fejleményeit, akkor van egy jó hírünk! Ugyanis kollégáink a PC Gurunál elővették a friss játékot az Ezzel játszunk szériában is, így első kézből tájékozódhatsz most arról, hogy valójában mennyire szórakoztató is ez a kedves kis platformer. De az is kiderül a sivatagos pályán például, hogy Dudu titokban Anakin Skywalker – nagyon reméljük, hogy vulkanikus bolygóra nem szándékozik utazni mostanában. És ha ez sem lenne elég, akkor a PlayStation Magyarország jóvoltából a gyűjtői kiadást is megmutatták a srácok két homokba rajzolt „három gombócos fagyi” között:

Borítókép: Team Asobi

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár