Több csík, több teljesítmény – ezt nyújtja a frissen leleplezett PlayStation 5 Pro

Több csík, több teljesítmény – ezt nyújtja a frissen leleplezett PlayStation 5 Pro

Az alapmodellhez képest hatalmas fejlődést nyújthat a teljesítmény terén a PlayStation 5 Pro, ha hihetünk az azt prezentáló Mark Cernynek.

A Sony nem tud titkot tartani. Tavasszal indultak be a szivárgások arról, hogy egy PlayStation 5 Pro nevű generációközi frissítéssel lephetnek meg bennünket a japánok, és aztán szépen, lassan kiderült, hogy milyen teljesítményt, szoftveres újdonságokat kell várni a masinától. Az előbbi információt egyébként nemrég egy megbízható AMD-s forrás is megerősítette, szóval többszörösen tudtuk már, hogy mit kínál a pirosak által fejlesztett SoC, ami az új konzol szíve-lelke. Az pedig már csak hab a tortán, hogy augusztus végén billbil-kun lelőtte a poént és megmutatta azt is, hogy hogyan fest majd a PS5 Pro.

Mindezek fényében nem számítottunk túl sok meglepetésre a tegnap kutyafuttában bejelentett, magyar idő szerint délután ötre időzített, kilenc perces technikai prezentáció során. Mark Cerny a 2020-as PlayStation 5 képességeivel vezette fel az új gépet, elsorolva az ígéreteket, amelyeket vagy sikerült elérni, vagy nem. Mármint vannak játékok, amelyeket 120 FPS-sel játszhatunk, de azért nem ez a jellemző, pláne mostanában. Az Astro Boton kívül pedig igen kevés olyan címet találunk, ami a DualSense kontroller képességeit valóban kiaknázná, szóval ennek bizonygatása is feleslegesnek hatott. Cerny aztán rátért a lényegre, miszerint a játékosoknak a Fidelity és a Performance módok között kell választania folyton, ám jobb híján a kétharmaduk hajlamos inkább az utóbbira voksolni, ezért most ezt szerették volna a PS5 Próval megoldani.

A PlayStation 5 Pro 67%-kal nagyobb GPU-t, 28%-kal gyorsabb RAM-ot tartalmaz, ezek miatt akár 45%-kal is nőhet az alapmodellhez képest a teljesítmény. A sugárkövetés is rengeteget fejlődött a jelenlegi generáció elejéhez képest, mert akár 2-3x gyorsabban is képes ezt a feladatot ellátni a PS5 Pro. A PlayStation Spectral Super Resolution nevű, mesterséges intelligencia alapú képskálázási módszerről szóló hírek is igaznak bizonyultak. A legnagyobb változást garantáltan ez hozza majd, az alábbi videó 14. percétől kezdve pedig összehasonlításokat láthattok arról, hogy ez mit is jelent:

A PSSR az Nvidia DLSS, az AMD FSR és az Intel XeSS megoldásaihoz hasonlóan az alacsonyabb felbontású képből képes kellően tiszta, jobb minőségű képet alkotni, ezzel pedig extra teljesítményt nyer a PS5 Pro. Cerny a The Last of Us II-vel demózta a PSSR képességeit, állítása szerint a PS5-ös Fidelity módhoz hasonló látvány mellett a Performance mód FPS-ét érték el így. Vagyis ami eddig 30 FPS-t tudott az elérhető legjobb grafika mellett, az most már megy 60-nal is, ami technikailag duplázás.

Cerny végül arról is beszélt, hogy a játékok optimalizálása a PlayStation 5 Próra nem csak extra FPS-t, de grafikai fejlődést is jelenthet, ha a fejlesztők úgy döntenek. Így például a Horizon Forbidden West vagy a Hogwarts Legacy is mesésen festhet, ha egy kis sugárkövetéssel dobják fel azokat. És a legjobb, hogy az új hardver miatt ezekért cserében nem kell teljesítménnyel fizetnünk innenstől.

A prezentáció végén természetesen a konzol külsejét is felfedték, ez az előzetes híreszteléseknek megfelelően olyan lett, mint egy sima PS5, csak több, szélesebb csík van az oldalán:

A PlayStation 5 Pro november 7-től lesz elérhető, de már szeptember 26-tól előrendelhetővé válik. Jelen állás szerint csak lemezmeghajtó nélkül árulják majd, azt külön vásárolhatja meg hozzá, aki szeretné. A magyar árat egyelőre nem ismerjük, de 799,99 euró szerepelt a prezentációban, vagyis jóval a jelenleg elérhető PS5 (kb. 500 euró) fölé pozícionálták az új masinát. Ezért cserében a jobb teljesítmény mellett immáron 2TB-os SSD-t is ad a Sony.

Borítókép: Sony Interactive Entertainment

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár