Nem úszta meg a Rocksteady, fejek hullottak a Suicide Squad bukása miatt

Nem úszta meg a Rocksteady, fejek hullottak a Suicide Squad bukása miatt

Legalább a rolót nem kellett lehúzniuk... még.

A Batman Arkham játékok zseniális fejlesztőcsapata kiadói nyomásra előrukkolt a Suicide Squad: Kill the Justice League-gel, azonban a szolgáltatásalapú koncepció egy halva született ötletnek bizonyult. Nem sokkal a megjelenést követően gyakorlatilag el is tűnt a játékosok legnagyobb hányada, és a további frissítések sem voltak elég csábítóak, ezért mondhatni, keresztet vethetünk erre a címre. Ennek ellenére talán még nincs minden veszve a stúdió számára.

Azonban a dollárszázmilliókat felemésztő bukásért valakinek, pontosabban valakiknek felelnie kell. Ez a pont pedig elérkezett, a Warner Bros. Games úgy döntött, hogy elbocsájtja a Rocksteady minőségbiztosítási részlegének több, mint fele munkavállalóját.

A Eurogamer információi szerint a részleg 33 dolgozójából mindössze 15-en maradhattak, de a legfurcsább az egészben, hogy összességében 'átszervezésére' hivatkoznak az emberek elengedését követően.

A portál szerint nem csak a minőségbiztosítási személyzet tagjai közül veszítették el egyesek az állásukat, mert akadnak olyan alkalmazottak is, akik a közösségi médiában említették meg, hogy elengedték őket. A Rocksteady vezető toborzója, Alexandar Bell az alábbiakat írta ki LinkedInen:

„Gyanítom, hogy most csatlakoztam egy nagyon exkluzív csoporthoz, akik az apasági szabadságuk alatt szűnt meg a munkája.”

2024 augusztusában a Warner Bros. arról számolt be, hogy 41%-kal csökkent a játékból származó bevételük az előző évhez képest, és a Suicide Squad 200 millió dollárt veszteséget jelentett a cégnek.

A cikk írásakor 2024-ben már 11 ezernél is többen veszítették el az állásukat a videójátékfejlesztőket tömörítő iparágat tekintve.

Ezeket olvastad már?

Rocksteady és Warner Bros. hivatalosan még nem nyilatkoztak a legutóbbi elbocsátásokról.

Kövess Minket!



Gamer szótár