A zene, amit álmodból felkeltve is felismersz: a Windows 95 indítóhangja

A zene, amit álmodból felkeltve is felismersz: a Windows 95 indítóhangja

Brian Eno brit zeneszerző és producer azt a feladatot kapta a Microsofttól, hogy komponáljon egy 3.25 másodperces darabot.

Habár lassan 30 éve, hogy a Chicago kódnéven fejlesztett Windows 95 operációs rendszer megjelent, sokan még ma is visszasírják a Windows ősrégi verzióját, például azért, mert nem kellet folyamatosan a frissítgetésével vacakolni. Ez volt egyébként az első olyan operációs rendszer, amit kifejezetten otthoni felhasználók számára készített a Microsoft: már volt rajta Start menü és tálca is, ahol a lekicsinyített ablakokokat hívhattuk elő egyetlen kattintással. A redmondi cég nagy durranásnak szánta az új verziót, épp ezért olyan apróságoknak tűnő részletekre is nagy energiát fordított, mint hogy milyen hang fogadja a felhasználókat a gép bekapcsolásakor. Biztosra akartak tehát menni, amikor a világ egyik legismertebb zeneszerzőjét, a brit Brian Enót kérték fel, hogy alkossa meg a Windows 95 indítóhangját. Eno pedig örült a felkérésnek, ugyanis mint mondta, egy konkrét problémát kellett orvosolnia.

Az ötlet akkoriban jött, amikor teljesen tanácstalan voltam. Már egy ideje dolgoztam az egyik saját zenémen, és eléggé belevesztem a projektbe, szóval nagyon értékeltem, hogy valaki jött és azt mondta: »itt van egy konkrét probléma – oldja meg«.

A Microsoftnak igen határozott elképzelése volt arról, milyennek kell lennie a Windows 95 zenéjének. Legyen:

-          inspiráló

-          univerzális

-          optimista

-          futurisztikus

-          szentimentális és

-          érzelmes

És volt még egy kikötés: összvissz 3.25 másodperc hosszú lehet.

Enónak tehát rendesen fel volt adva a lecke, de végül sikerült megbirkóznia a feladattal: összesen 84 variánst készített, ebből az egyik lett az általunk is ismert dallam, amely végül kicsivel hosszabb lett a tervezettnél, 6 másodpercre rúgott. Ironikus, de tény, hogy Eno Mac-en írta a dallamot, 2009-ben a BBC Radio 4-nek pedig azt nyilatkozta: „soha életemben nem használtam PC-t. Nem szeretem."

Borítókép forrása: Wallpapers 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Gaming - Két nagyszerű Call of Duty játék is teljesen ingyen a tiéd lehet, ha sietsz!

Van az a ritka pillanat, amikor az ember csak néz maga elé, és azt kérdezi: „Ez most komoly?” Nos, úgy tűnik, pontosan egy ilyennek vagyunk éppen szemtanúi. A Call of Duty: Modern Warfare 2 és Modern Warfare 3 jelenleg teljesen ingyen elérhető az Xbox Store-ban, legalábbis egyelőre még biztosan. És nem, nem demóról, meg próbaverzióról van szó.

Közvetítések