Egyre sikeresebb a 76 éves gamer nagymama, akit beszippantott a Fortnite

Egyre sikeresebb a 76 éves gamer nagymama, akit beszippantott a Fortnite

Megállíthatatlanul felfelé ível a tartalomgyártói karrierje.

Manapság már hatalmas verseny folyik a különböző streaming felületeken a nézők figyelméért, hiszen a felhasználók szinte végtelen lehetőség közül választhatnak, hála az egyre több felbukkanó tartalomgyártónak. Ahhoz, hogy valaki ezen a területen sikereket érjen el, vagy elképesztően jól kell játszania, vagy a személye kell, hogy megragadja az adására látogatókat – persze, ha mindkettő megvan, az a tökéletes kombináció. Cath Bowie – ismertebb nevén GrumpyGran1948 – például azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 76 éves létére is teljesen odavan a Fortnite-ért, és napi sok-sok órát közvetíti ahogy játszik.

A nagymama korábban is elütötte az idejét olyan játékokkal, mint például a FIFA vagy a Minecraft, de unokája bevezette a Fortnite világába, az pedig teljesen beszippantotta. Ezt követően úgy döntött, hogy streamelni fogja meneteit, a követőbázisa pedig egyre csak növekszik – már több mint 20 000-et tudhat magáénak Twitchen. Legelőször a legendás játékos, SypherPK fedezte fel, a közös videójukat pedig már több mint 1 millióan tekintették meg.

GrumpyGran1948 nemrégiben egy interjú során beszélt arról, hogy miként éli meg a történteket és, hogy mit javasolna sorstársainak. Azt is elárulta, hogy meglepődött a Twicth-felhasználók egy részének toxikusságán, de mostanra összeállított egy olyan moderátor csapatot, akik mindenben segítik.

„Vannak olyan emberek, akik csatlakoztak hozzám, nem ismerték egymást, és most együtt játszanak, miután befejeztem a streamelést, vagy még előtte. Fantasztikusak, egyszerűen imádom a közösségemet. Amit nagyon szeretek, az az, hogy mikor néhány embernek nagyon rossz napja van az életében, és vannak, akik nincsenek túl jól a problémáik miatt, akkor mindig van valaki, aki támogatja őket." – mesélte Bowie, majd a következőt üzente idősebb játékostársainak, akiket elriasztanak az esetleges negatív hangok: „Csak hajrá. Felejtsd el a korodat. Csak menj rá, és érezd jól magad. Nézd, mennyire élvezem én is."

Cath Bowie továbbra sem tervez lassítani, és élő adásaival szinte minden nap találkozhatunk a csatornáján, már csak egy saját Fortnite skin hiányzik a teljes sikertörténethez.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár