Lőttek a Netflix AAA videójátékos álmainak?

Lőttek a Netflix AAA videójátékos álmainak?

Már a sokadik videójáték-fejlesztő stúdió zár be idén, a Netflix AAA-s próbálkozása azonban még azt sem érte meg, hogy kitermeljen egy játékot legalább.

A Netflix évek óta igyekszik betörni a videójáték-iparba, ehhez számtalan saját stúdiót nyitottak, továbbá olyan játékok felújított változatát licencelik, mint a GTA III, Vice City és San Andreas. A terjeszkedés célja értelemszerűen az volt, hogy a már meglévő előfizetőik közül a gamereket még jobban magukhoz édesgessék, esetleg pár új előfizetőt is szerezzenek közben. Ez az ötlet egyébként egészen sikeresnek tűnt – bár a játékok többsége egypálcásnak is éppen csak elmenne a vurstliban –, mert például a GTA-kat júniusig több mint 30 millióan töltötték le.

A nagy videójátékos áttörés azonban nem csak játék és mese, mert mint Stephen Totilo is írja a Game File-on megjelent riportjában, a Netflix nemrég bezárta az egyik, kifejezetten AAA-s címekre szakosodott stúdióját. A házon belül csak Team Blue néven emlegetett dél-kaliforniai stúdió állítólag nem a szokásos sorozatos vagy filmes mobiljáték adaptációján dolgozott, hanem egy magas költségvetésű, vélhetően konzolokra és PC-kre is ellátogató projekten. Ebből azonban már nem lesz semmi, mert Totilónak megerősítette a Netflix egyik képviselője is idő közben, hogy a Team Blue bezárt, a kulcsfigurák pedig távoztak a cégtől.

De kik is vezették volna be a AAA világába a Netflixet? Nos, igazi veteránokra bízták a menet közben elkaszált projektet, szóval ha egyszer kiderül, hogy mi történt itt, akkor biztosan jó sztori lesz belőle. 2022-ben a streaming platform azzal kezdte a Team Blue építését, hogy az Activision Blizzardtól megszerezték az Overwatch-on és a Call of Duty szérián is producerként dolgozó, azelőtt a Sony Santa Monica kötelekébe tartozó Chacko Sonnyt. Tavaly tavasszal pedig még két hasonlóan impozáns név csatlakozott hozzá a Netflixnél: Joseph Staten a Bungie-nál és a 343 Industriesnál (ma Halo Studios) dolgozott a Halo franchise-on kreatív vezetőként, míg Rafael Grassetti a Sony Santa Monicánál a God of War művészeti rendezőjeként vált ismertté.

A tény, hogy ilyen szakembereket elenged a Netflix, nem éppen arra enged következtetni, hogy a cég a jövőben komolyan számolna a AAA-val. Persze a Team Blue csak egy stúdió volt a sok közül, ami idén bezárt, és a Netflixnek van még pár csapata, akik betölthetik az általuk hagyott űrt a jövőben. De nagy tételben nem fogadnánk a AAA-s vonal folytatására, amikor a legnagyobb sikereik 20 éves, külső stúdióktól származó programok felújításai voltak, nem pedig belsős fejlesztések.

A Team Blue bezárása még nem szerepel a statisztikák között, de nélkülük is több mint 13 ezer munkahely szűnt meg eddig 2024-ben a videójáték-iparban egy erre szakosodott adatbázis alapján.

Borítókép: Grove Street Games

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár