Egy magyar csapat megépítette a Lánchíd élethű mását Minecraftban

Egy magyar csapat megépítette a Lánchíd élethű mását Minecraftban

Ez a nevezetesség csak egyike a nagyszabású projektjüknek.

A világ egyik legnépszerűbb videójátéka kétségtelenül a Minecraft. A sportskeeda információi szerint az elmúlt 30 napban például 172 millió játékos fordult meg az egyes szervereken, és a legjobb napokon több, mint 45 millió felhasználó játszott vele egyidejűleg. Elképesztő számok ezek, de nem véletlenül imádják ennyien, hiszen sokak szerint ez a program egy 3D-s lego, miközben további érdekességeket is kínál – többek között van benne például sztori mód is. Erre pedig már Hollywoodban is felfigyeltek, gőzerővel készül ugyanis az élőszereplős adaptáció, amelynek főszereplője nem más lesz, mint Jason Momoa. Az első trailerek alapján ez a koncepció azonban nem nyerte el maradéktalanul a rajongók tetszését.

Számunkra talán mindenképp sokkal jobb hír, hogy elkészült a Lánchíd a játékban. Ezt a grandiózus építményt a Build the Earth magyar csapata hozta tető alá, de ez még csak a kezdet, ugyanis a céljuk az egész ország megépítése a játékban, méghozzá 1:1 arányban. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy játékban látható egyetlen kocka egyenlő 1 méterrel. A Reddit poszt szerint nagyszerűen haladnak, ugyanis a Lánchíd mellett már elkészült többek között a bazilika, a Budai Vár, a Gellért-hegy és még sok más is. Ha esetleg bárki kedvet kapna az építkezéshez, és segítene a csapatnak, akkor érdemes felkeresni a hivatalos Discord csatornájukat.

Az 1839-49 között felépült híd korának legkiemelkedőbb műszaki alkotása volt. Nemcsak a Regensburg alatti, csaknem 2400 km hosszú Duna szakasz első állandó, hanem akkor a világ láncokra függesztett legnagyobb és mindmáig legszebbek között nyilvántartott hídja lett.

A kőből épített szerkezeti részek kisebb, a lényeget nem érintő átalakításokkal még ma is, 150 év elmúltával, az eredetiekkel azonosak. Nem úgy a vasszerkezet, amelyet teljes egészében erősebb acélszerkezettel kellett felváltani. Talán mondanunk sem kell, de a Széchenyi lánchíd (amit itthon a legtöbben csak Lánchídként neveznek) a legrégebbi és legismertebb híd a Dunán, továbbá a Budapest egyik jelképe.

Kattints a képre a galéria megtekintéséhez:

Ezeket olvastad már?

Galéria

Kövess Minket!



Gamer szótár