Nem veheti meg akárki a 30. évfordulós PlayStation kiadásokat

Nem veheti meg akárki a 30. évfordulós PlayStation kiadásokat

Bárcsak mindenhol meglépte volna ezt a Sony a limitált PlayStation kiadásokkal.

A Sony rögtön a PlayStation 5 Pro bejelentése után leleplezte a PlayStation 30. évfordulójának ünneplésére szolgáló különleges kiadásokat is. Igaz, ezután mindenki attól félt, hogy a PS1 színekben pompázó konzolok, kontrollerek és egyéb kiegészítők méreg drágák lesznek, pont úgy, mint a PS5 Pro is az alapgéphez képest. De azóta kiderült, hogy nem estek hatalmas túlzásba a japánok, így a játékosoknak csak azért kell aggódnia, hogy a nyerészkedők ne húzzák be az összes ereklyét előlük.

Egyébként Japánban ennek elkerülése érdekében előálltak egy remek megoldással a Sonynál, és valószínűleg sokan örülnének neki, ha ezt máshol is bevetné a cég a jövőben. A nyerészkedők taktikája ugyanis általában az, hogy botok segítségével minél több darabot vásárolnak fel / foglalnak le az értékes tárgyakból, hogy aztán amikor kifogynak a hivatalos forgalmazók, akkor ők két-három-négyszeres áron passzolhassák el a termékeket. Japánban viszont ez nehézkes lesz, mert az Automaton szerint csak az országban regisztrált PlayStation Network fiókkal lehet vásárolni, de 2014. február és 2024. szeptember között legalább 30 órát játszania is kellett az érdeklődőnek egy PS4 vagy PS5 játékkal, hogy bekerülhessen az előrendelői kalapba.

Nem gondoljuk, hogy ezzel a Sony megoldotta a nyerészkedők problémakörét örökre. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy azokat sikerült kizárni ezzel a megoldással, akiket nem érdekelnek a videójátékok egyáltalán és csak a dollárjeleket látták, mint Dagobert bácsi. És így talán a többi országhoz, régióhoz képest Japánban több valódi PS rajongó szerezheti majd meg a PlayStation 5 Pro 30. évfordulós változatát, aminek nehéz nem örülni.

Borítókép: Sony Interactive Entertainment

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Ez volt minden idők egyik legnagyobb égése: így bukott le a Fallout 76 Collector’s Edition

Ha egy játék nem úgy sikerül, ahogyan azt elvárná egy rajongó, akkor jogos lehet a kritikája. Ez történt sokakkal is a Fallout 76 esetében is 2018-ban, ám összességében nem is ez verte ki a biztosítékot, hanem a 300 dolláros Collector’s Edition-hoz kapcsolódó 'baki' tette fel az i-re a pontot.Most kiderült, hogy még a Bethesda vezetősége is felháborodott a vászontáska miatt, ami olcsónak és igénytelennek bizonyult.

Közvetítések