Egyszerűen nem értjük, hogy mi történt.
Habár a Fortnite mostanra már több mint 7 éve töretlenül hasít, a közösség veterán része még mindig nosztalgiával tekint vissza a játék kezdeti szakaszára, amikor még "minden jó volt". Sokak szerint itt is a néha a kevesebb az több szabálya érvényesül, és az elmúlt években bevezetett frissítések rossz irányba vitték el a Battle Royale-t. A játékot fejlesztő Epic Games azonban szerencsére figyelemmel kíséri a közösséget, és ezt látva kétszer is visszahozta nekünk egy évad erejéig a Fortnite kezdeti szakaszát, december 6-án mikulás alkalmából pedig egy örökösen velünk maradó Fortnite OG móddal ajándékozott meg bennünket. A felhasználók ezt természetesen hatalmas örömmel fogadták, azonban a napokban valami belerondított a szórakozásukba.
A játékba már viszonylag régen bekerültek a botok, melyekkel főként a kezdőbb szintű játékosok találkozhatnak. Értelemszerűen ezek megtalálhatóak a frissen érkezett Fortnite OG-ba is, és jó lehetőséget biztosítanak a gyakorlásra, ahogy pedig szintet lép a tudásunk, a botok úgy tűnnek el egyre inkább a meccsekből, legalábbis eddig így volt. Nem tudni, hogy valami hiba folytán-e, de most minden egyes OG meccsben 88 bot van, és maximum csak 12 játékos, ami teljesen odavág az élménynek, és rendkívül lassúvá és monotonná teszi a meneteket. A játékosok nem örülnek, és abban reménykednek, hogy csak valami hiba áll a háttérben.
FORTNITE MESSED UP OG AGAIN: You cannot find a lobby with more than 12 Players anymore. All OG lobbies have 88 Bots now.. Surely it's a mistake ????
— HYPEX (@HYPEX) December 19, 2024
[VIA @Wensoing & @AllyJax_] pic.twitter.com/6FW9qIsc1m
Az Epic Games még nem nyilatkozott az ügyben, de kétlem, hogy sokáig így maradna ez a változtatás, hiszen csak vesztesei lennének a történetnek.
Ezeket olvastad már?