A játékban található egyik kisfilm magyar változatával lepték meg a rajongókat a készítők, ebből pedig az is kiderült mikor tölthetjük majd le a teljes verziót.
Még 2023-ban látott napvilágot a hír, miszerint hazánk egyik legaktívabb stúdiója, a SzinkronSarok egy újabb nagyszabású projektet szeretne elkészíteni, amelynek révén végre a Quantic Dream legjobb alkotását is teljes egészében magyarul élvezhetnénk. A Detroit: Become Human 2018-ban jelent meg, de a mai napig az egyik legjobb interaktív kalandjátéknak számít, ráadásul a mesterséges intelligencia térhódításával a témája ahelyett, hogy idejét múlttá válna, egyre inkább aktuálisabb. Szokás szerint a fejlesztőcsapat korábbi alkotásaihoz mérten (Fahrenheit, Heavy Rain, Beyond Two Souls) több irányítható karaktert is kapunk, de itt az elődökhöz képest még nagyobb a döntési szabadságunk, és bizony tényleg rajtunk múlik hogyan alakul a sorsuk, illetve milyen befejezésre számíthatunk a nem mindennapi sztori végén.
Hiába kapunk egyre több nem hivatalos szinkront a legkedveltebb címekhez (Half-Life, Resident Evil), még manapság az is ritka dolognak számít ha magyar felirattal jelenik meg egy videójáték, bár szerencsére egyre több ízben kedveskednek már a fejlesztők kishazánknak ezen a téren. Arra viszont nem érdemes várni, hogy hivatalos magyar szinkronnal lássák el a legrangosabb alkotásokat, de ettől még nem kell lemondani erről sem. Többek között a SzinkronSaroknak köszönhetően ugyanis ez megváltozott, és bár nem egy profi stúdióról van szó, mégis elképesztően színvonalas munkával rukkolnak elő folyamatosan, miután olyan pazar magyarításokat köszönhetünk nekik, mint a Mortal Kombat 11, Resident Evil 2 vagy a God of War. Most pedig úgy tűnik folytatják tovább a megkezdett utat, és az előzőekhez hasonlóan ismét nagy fába vágták a fejszéjüket. Kitartásuknak és elképesztő munkamoráljuknak köszönhetően hamarosan anyanyelvünkön is végigjátszhatjuk az egyik legjobb történetközpontú interaktív játékot.
A játékban található kisfilmek közül kedvcsinálóként most bemutattak egyet, és ebből kiderül miként érezték magukat az amerikai színészek a forgatáson, és mennyit jelentett számukra ez a nem megszokott munka. A magyar hangok között egyébként hazánk legjobbjai is helyet kaptak:
- Kara - Vadász Bea
- Todd - Rába Roland
- Alice - Schmidt Karolina
- Markus - Dányi Krisztián
- North - Bogdányi Titanilla
- Connor - Szatory Dávid
- Hank - Kőszegi Ákos
- Carl - Várkonyi András
- Carlos androidja - Weigert Viktor
- Daniel - Czető Roland
- Adam - Penke Bence
- Rose - Kocsis Judit
Ha esetleg szeretnéd támogatni a munkájukat, akkor most megteheted, hogy továbbra is meglephessenek minket ilyen pazar szinkronokkal. A Detroit: Become Humanhoz március 3-án válik letölthetővé a magyar hang, méghozzá teljesen ingyenes formában.
Borítókép: Steam