Nagyszerű hírrel rukkoltak elő, mert innentől kezdve most már az előzetesekre is várhatunk.
A finn játékfejlesztőről nem sokat hallani mostanában, bár ez a megfogalmazás biztosan szöget ütött neked is a fejedbe, hogy vajon kiről is lehet szó? A Remedy, sokunk kedvence, bizony azért nem nagyon ad életjelet magáról, mert eléggé el vannak foglalva. A legfrissebb pénzügyi jelentésükből derült ki, hogy nem is egy projekt pörög most náluk a rajongók legnagyobb örömére.
Kezdjük azzal, hogy megerősítést nyert végre hivatalosan is a Control 2, mármint nem maga a folytatás, hanem immár teljes gőzzel nekiláttak a fejlesztésének. A másik jó hír, amellyel nem győztek dicsekedni az Alan Wake 2 nevéhez fűződik, ugyanis a beszámoló szerint végre megtérültek a második rész költségei, miután már több, mint 2 millió példányt eladtak belőle. Februártól tehát a Control 2 lesz az egyik legfontosabb projektje a vállalatnak, és ez azért is fontos, mert most már mindenki megnyugodhat, előbb-utóbb megkapjuk majd a folytatást. Ezen a téren elég csak arra gondolni, hogy 2024 végén a The Witcher 4 is ebbe a fázisba lépett, amit decemberben egy 6 perces trailerrel adott tudtunkra a CD Project RED.
Amint az már korábban kiderült, az Annapurna a Control 2 költségvetésének 50%-át finanszírozza, ámbár ennek az összegnek a nagyságát sohasem hozták nyilvánosságra, és valószínűleg ez így is marad. Ezen túlmenően az Annapurna segít még a Remedynek a Control és az Alan Wake franchise filmekben és tévében való megjelenésében is. Azt se felejtsük el, hogy a Remedynek most jól megy a sora, hiszen nem is olyan rég a Tencent is bevásárolta magát a stúdióba.
A Control második részén túl pedig a Max Payne 1 és 2 remake változatai is a fejlesztési fázisba léptek, tehát most már csak idő kérdése, mielőtt ismét lelassítva az időt ugrálhatunk és darálhatjuk le az alvilág kétes figuráit, akik keresztbe tettek nekünk.
Borítókép: Steam