Újabb GTA 5-ös mod esett áldozatául a Take-Two Interactive ügyvédeinek.
Lassan két hónapja írtunk arról a modról, amit egy Dark Space nevű youtuber készít annak érdekében, hogy a GTA 5-ben is játszható legyen a GTA 6 térképe. A Rockstar Games következő játékának helyszíne, az amerikai Florida államot feldolgozó Leonida egy korai változata néhány évvel ezelőtt kiszivárgott a játékkal együtt. Ám Dark Space kifejezetten a valós helyet és a játék előzetesében látottakat szerette volna rekonstruálni a maga módján, a GTA 5-ben lévő eszközök felhasználásával. Ráadásul ez a mod még el sem készült, amikor legutoljára láthattuk, mindössze Vice Beach (a valóságban Venice Beach) egy végtelenül kezdetleges verzióját mutogatta a youtuber a videójában. Mindez azonban nem állította meg a Rockstar anyavállalatát, a Take-Two Interactive-ot abban, hogy jogi lépéseket tegyen ellene, így ez a projekt is a sírba szállt.
A GTA modderekre egyébként is rájár a rúd hónapok óta, így nem lepődtünk meg ezen a fejleményen annyira. Volt például nemrég egy olyan ügy, amikor valaki a GTA 4 Liberty City-jét portolta át a GTA 5-be, de ezt még pont a kiadás előtt lelőtték az ügyvédek. Aztán feltűnt a színen a GTA Vice City Nextgen Edition, amivel az alkotóknak az volt a célja, hogy a GTA 4 motorjával remake-eljék a Vice City-t – ennek szintén az ügyvédek vetettek véget. Ezeket követően jött egy elég durva csavar még, miszerint a Rockstar által felvásárolt FiveM-nek is köze volt a történtekhez, de most inkább ne vesszünk el a részletekben.
A lényeg ezúttal ugyanis az, hogy amíg Dark Space esete nem egyedülálló abban a tekintetben, hogy a Take-Two ügyvédei nagyon komolyan veszik a szerzői jogi aggályokat, addig más értelemben igen furcsa, hogy a YouTube csatornájába álltak bele és azt vitatták, hogy a videó tartalma az ő tulajdonuk. Ugyanis nem árt közben észben tartani, hogy amíg az imént felsorolt modok valóban egy az egyben használták jogtalanul a játékokat és azok tartalmát, addig a GTA 6 térkép GTA 5-ös portja egy igen amatőr próbálkozás volt arra, hogy hasonlítson valamire, amit teljes egészében még nem is láttunk soha. Illetve a Take-Two az ezt bemutató videóba kötött bele szerzői jogi követeléssel, meg sem próbálták állítólag más úton felvenni a kapcsolatot Dark Space-szel. Ez azért is kellemetlen, mert a youtuber csatornájába kerülhetnek az ilyen trükkök, miközben valószínűleg egy egyszerű felszólítás is elég lett volna az ügy kezelésére, amiben elmagyarázták volna neki, hogy nem szeretnék, ha ilyen modot csinálna.
Mondanunk sem kell talán, hogy Dark Space végleg törölte az eset után a GTA 6 térképes modját, nem folytatja a projektet a továbbiakban. Úgyhogy aki Leonidában akar játszani, az kénytelen lesz kivárni a játék megjelenését, vagy kizárólag saját használatra, a létező legnagyobb titokban csinálni alternatív modot.
Borítókép: Rockstar Games