Már kezdtük azt hinni, hogy sohasem készül el az Uncharted írójának új játéka, a Marvel 1943: Rise of Hydra.
Lassan egy éve nem hallottunk semmit a Marvel 1943: Rise of Hydra című játékról. A Skydance Interactive hallgatása azért is aggasztó az ügyben, mert tavaly márciusban kiadtak egy előzetest, amiben felfedték, hogy 2025-re tervezik a megjelenést. Tehát akkor úgy tűnhetett, hogy az évek óta tartó bizonytalanságnak vége, és lassan, de biztosan beindul a marketing is, mert minden a sínre került. Azonban az Uncharted szériát jegyző Amy Hennig és csapata másképp gondolhatta, és ezért 2025 harmadik hónapját taposva mi már-már lemondtunk arról is, hogy ez az ígéretes akció-kalandjáték idén (vagy bármikor később) napvilágot lát.
A jó hír viszont az, hogy a titkolózás ellenére szorgosan dolgozik a fejlesztőcsapat, hogy még idén elhozzák nekünk a Marvel 1943: Rise of Hydrát. Mert mint Khary Payton, a játékban szereplő Fekete Párducot megszólaltató szinkronszínész egy, a The Directnek adott új interjúban felfedte, a Skydance Interactive továbbra sem tett le arról, hogy 2025-ben kiadják a programot. Sőt Payton úgy tudja, hogy bár „még dolgoznak” a játékon, „2025-re tervezik... karácsony környékében gondolkodnak” a megjelenési dátum kapcsán. A stúdió egyelőre nem erősítette vagy cáfolta meg Payton állításait.
Sajnos a Marvel 1943: Rise of Hydra várható megjelenési időszakán túl Payton túl sok újdonságot nem árult el. Ezért továbbra is csak annyit tudunk Hennig legújabb játékáról, hogy ez egy történetorientált akció-kalandjáték lesz, ami nem csak a műfajában, minden más tekintetben is vetekedni fog az Uncharteddal. Tehát színvonalas, látványos, jól megírt játékra kell számítani. A Skydance tavaly márciusban a következő szinopszist fűzte hozzá az előzeteshez:
„A háború káoszában világok ütköznek össze. Amerika Kapitánynak és Azzurinak, az 1940-es évek Fekete Párducának le kell küzdeniük nézeteltéréseiket, és egy kényelmetlen szövetséget kell kötniük, hogy szembenézzenek közös ellenségükkel. Össze kell fogniuk a Howling Commandos tagjával, Gabriel Jones-szal, valamint Nanalival, a megszállt Párizsban ügyködő vakandai kémmel, hogy megállítsák azt a baljós összeesküvést, amely azzal fenyeget, hogy a második világháborút a Hydra felemelkedésére használja.”
A Marvel 1943: Rise of Hydra tehát valamikor 2025-ben, várhatóan az év végi ünnepi időszakban jelenik meg. Egyelőre nem árulták el, hogy milyen platformokon lehet majd vele játszani, de meglepődnénk, ha az előző generációs konzolokra is ellátogatna az Unreal Engine 5-tel fejlesztett cím.
Borítókép: Skydance Interactive