Nem tudni, hogy maguktól vagy a család közbelépése miatt, de a Mafia: The Old Country mögött álló csapat a semmiből felfedte a hónapok óta várt dátumot.
A tavaly nyári Gamescomon leplezte le a Hangar 13 csapata a Mafia: The Old Countryt, ám egészen a decemberi The Game Awardsig kellett várnunk rá, hogy többet kapjunk belőle néhány képkockánál. A kora 20. században játszódó, szíciliai bűnszervezetek közti csatározásokat felelevenítő program első rendes előzetese természetesen megérte a türelmünket, hiszen Enzo beavatása és munkássága a családban roppant izgalmasnak tűnt.
Már csak az maradt a kérdés a trailer után, hogy mégis mikor jön ki a Mafia: The Old Country? Erre viszont egészen eddig nem válaszoltak a fejlesztők, és az a helyzet, hogy most is csak véletlenül kotyogták ki a tervüket. Történt ugyanis tegnap este, hogy a Hangar 13 meghirdette a PAX East prezentációját, amire május 8-án kerül sor, a téma pedig a Mafia franchise múltja, jelenje és jövője lesz. Az erről szóló latin-amerikai régiónak célzott steames poszt végére azonban odabiggyesztették a következő nem éppen elhanyagolható, de biztosan csak május 8. után felfedni kívánt részletet is, amit a videotechuk_ nevű Twitter felhasználó szúrt ki még az eltávolítása előtt:
„A Mafia: The Old Country 2025. augusztus 8-tól lesz elérhető. Rendeld elő most a PlayStation 5-re, Xbox Series X|S-re és PC-re a Steamen, valamint látogass el a Mafia honlapjára további információkért.”
Korábban mindig csak annyit mondott a fejlesztőcsapat, a 2K és a Take-Two Interactive is a Mafia: The Old Countryval kapcsolatos tervekről, hogy még 2025. során napvilágot lát ez a játék. Ez pedig rengeteg spekulációra adott okot, hiszen tudjuk, hogy jön még a Take-Two gondozásában szeptemberben a Borderlands 4, majd elvileg az ősz folyamán a GTA 6 is. Vagyis sűrű év előtt áll a kiadó, és szinte biztosak lehettünk benne, hogy a Mafia még ezek előtt befut, különben igencsak pórul járhat a nagy halak között. Az augusztus 8-i megjelenés tökéletes megoldásnak hangzik, reméljük, igaz marad a PAX East után is ez a dátum.
Borítókép: 2K Games / Hangar 13