Januárban még leépítettek, most toboroznak a Mass Effect 5 fejlesztői

Januárban még leépítettek, most toboroznak a Mass Effect 5 fejlesztői

A BioWare céges kultúrájában kell keresni a választ a meglepő fordulatra.

Több tucat emberétől megvált a BioWare januárban, aminek következtében már 100 fő alá esett a csapat létszáma. A jelenleg a Mass Effect 5-ön dolgozó stúdió életét az iparági trendek (tavaly több ezer fejlesztő veszítette el az állását) mellett a Dragon Age: The Veilguard anyagi bukása is megnehezítette, bár már e játék kiadása előtt is küldött el embereket tőlük az EA. Most azonban néhány hónappal a jelentős leépítéseket követően hirtelen tempót váltott a BioWare, mint az Michael Gamble, a következő Mass Effect kreatív igazgatójának közösségi média posztjából kiderült.

Gamble a minap osztott meg egy álláshirdetést, miszerint Senior Technical Artist pozícióba keresnek valakit az EA kanadai stúdióiba. A szerencsés befutónak legalább 8 évnyi iparági tapasztalatra, valamint korábbi Unreal Engine 4 / 5 motoros referenciára van szüksége ahhoz, hogy szóba álljanak vele. A feladat pedig az lesz, hogy Edmontonban, Vancouverben vagy Montréalban dolgozva a Mass Effect 5 fejlesztését segítse az illető.

A leépítéseket követően felmerül a kérdés, hogy most hirtelen miért keresnek új embert a csapatba a BioWare-nél? A válasz erre valószínűleg az, amit David Gaider, az első három Dragon Age játék írója árult el áprilisban. Szerinte a Mass Effect és a Dragon Age csapatok régóta nem jöttek ki egymással, nagyon eltérő volt a céges kultúra a két játékon dolgozók között, ami az Anthem idején bukott ki a leginkább. Ebből kiindulva logikusnak tűnik, hogy Gamble-ék inkább szélnek eresztettek mindenkit, aki a Dragon Age: The Veilguardon dolgozott, hogy aztán külső emberekkel töltsék fel a fontosabb pozíciókat, abban reménykedve, hogy így kevesebb lesz a feszültség.

Borítókép: EA BioWare

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Szia uram! Egy jó kis ingyenes EA FC 26 hétvége érdekel?

A gyepen már egyre nagyobb az izgalom, amikor a stadionok kapui váratlanul szélesre tárulnak mindenki előtt. Egyetlen hétvége erejéig bárki a futballvilág urává válhat, de a kérdés már csak az: te is belépsz a kezdőkörbe, vagy csak a kordonon túlról nézheted a legnagyobbak játékát?

Gaming - A Grounded 2 ingyenes téli frissítésével egy új régióval is megbarátkozhatunk

A park mélyén egy elfeledett üvegház nyitja meg kapuit, ahol a buja növényzet között minden eddiginél ravaszabb és veszélyesebb fenevadak leselkednek a gyanútlan játékosokra. Ahhoz, hogy túléljük a Kert titkait, újfajta fegyverekre és egy különleges, páncélozott hátasra lesz szükségünk, mielőtt a téli fagy mindent végleg betakar.

Közvetítések