Megjöttek az első gameplay részletek és képek a Resident Evil 9-ből

Megjöttek az első gameplay részletek és képek a Resident Evil 9-ből

A Resident Evil Requiem-ben te döntöd el, hogyan játszol!

A hétvége, és ezáltal a Summer Game Fest legnagyobb dobását kétség kívül a Capcom szállította, mikor bemutatták a Resident Evil 9-et, avagy a Requiem alcímmel ellátott felvonást. Bár játékmenetet eddig nem nagyon láttunk belőle – bár most egy bennfenteseknek megtartott showcase során már bepillantást nyerhettek egyesek az új alkotásba –, mostanra legalább azt megerősítette a kiadó, hogy kétféle nézet is lesz a játékban. Ez tehát azt jelenti, hogy már az induláskor elérhetővé válik a TPS (harmadik személyű) és az FPS kameranézet. Ez az újdonság nagy öröm a rajongóknak, hiszen így mindenki a saját stílusához leginkább illő perspektívából élheti át a túlélő-horror izgalmait. A bemutatón látott játékmenet nagyrésze egyébként ismerős Resident Evil-hangulatot árasztott. Grace Ashcroft ott folytatja, ahol a leleplező előzetesben félbemaradt a sztori, vagyis egy rozoga, elhagyatott kórházban egy hordágyhoz szíjazva tér magához. Onnan megszökött, majd lassan felfedezte az elhagyatott épületet, miközben rálel a klasszikus tárgyakra is, mint például az öngyújtó, csavarhúzó vagy egy biztosíték, amelyek segítik őt a továbbjutásban – ezen kívül A Resident Evil-sorozat újdonsága lesz, hogy Grace üvegekkel az ellenség figyelmét is el tudja majd terelni. Végül néhány beteg kinézetű lény is megjelent, akik üldözni kezdték, miközben ő menekülni próbált.

A Resident Evil széria eddig külön-külön használta a két megoldást: az első személyes kamerakép főként a Resident Evil 7 és a Village epizódokban vált ismertté, míg a váll feletti nézet a klasszikusok esetében jött elő, mint például a Resident Evil 2-3-4 remake-ben. Most azonban a Capcom egyesíti ezt a kettőt, sőt a játékosokra bízza ki melyiket választja.

A történet középpontjában Grace Ashcroft áll, az FBI technikai elemzője, aki egy rejtélyes szállodai halálesetsorozat után nyomoz, ahol egykor az édesanyja is életét vesztette. A játék az RE Engine-re épül, és 2026 februárjában jelenik meg PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és PC-re. Azt viszont még egyelőre mindig nem tudni, hogy sokak nagy kedvence, Leon S. Kennedy vajon visszatér-e.

Kattints a képre a galéria megtekintéséhez


A jó öreg öngyújtó sosem hiányozhat a játékból

Ez a lépés egyébként a Capcom részéről mindenképpen azt mutatja, hogy figyelnek a közösség igényeire, és szeretnék minél szélesebb közönség számára élvezetessé tenni az új Resident Evil élményt.

Borítókép: Steam

Ezeket olvastad már?

Galéria

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések