A DOOM atyjának stúdiója sem úszta meg a Microsoft leépítéseit

A DOOM atyjának stúdiója sem úszta meg a Microsoft leépítéseit

Az egyik nap még tárgyaltak a Microsofttal a folytatásról, a következőn már beszántották Romero stúdióját.

Hatalmas leépítéssel kezdte a júliust a Microsoft, miután több mint 9 ezer munkavállalót küldtek el a cégtől világszerte a rekordnyereség ellenére is. A kirúgottak között rengetegen az Xbox Game Studios alatt ténykedtek különböző szerepekben, ezért jó pár fejlesztés alatt álló játéktól, illetve az ezeken dolgozó stúdióktól is könnyes búcsút kellett vegyünk a múlt héten. Azonban a Perfect Dark és az Everwild elkaszálása kitakart egy kisebb, ám annál fontosabb hírt: a Romero Games is áldozatául esett a nagy leépítéseknek.

John Romerót a legtöbben – John Carmackkel egyetemben – a DOOM atyjaként ismerik világszerte, a Romero Gamest feleségével, Brenda Romeróval alapították. Az évek alatt főleg kisebb projekteket vittek, mint például a Sigil és a Sigil 2, amelyek nem hivatalos Doom kiegészítők voltak, valamint 2020-ban megjelent egy önálló játékuk is, az Empire of Sin, de erről inkább ne beszéljünk többet. A Romero Games következő dobása egy FPS lett volna, amit a Microsoft finanszírozott kiadóként. Ez azonban a mostani leépítések következtében már biztosan nem készülhet el ebben a formában, de az is lehet, hogy másképp sem. Ugyanis a redmondiak kihátrálásával lényegében megszűnt a Romero Games, a stúdió kénytelen volt elküldeni mind a 42 állandó alkalmazottját, valamint a kb. ugyanennyi külsős munkatársát.

A VGC a TheJournal.ie alapján azt írja, hogy a Romero Gamest hatalmas meglepetésként érték a fejlemények. A lap szerint egy alkalmazott azt nyilatkozta, hogy „egy nappal előtte még megbeszéléseink voltak a kiadóval, meg sem említették”, hogy jönnek a leépítések, és hogy tőlük is elvonják a forrásokat. Állítólag már igen jó állapotban volt a játék, amikor a stúdiót beszántották, ezért is hitték azt Romeróék, hogy nem fogja őket érinteni a Microsoft döntése. Minimális remény van még arra, hogy egy napon visszatér a Romero Games, és befejezi a játékát a csapat. De az elmondások alapján a stúdió jelenleg teljesen halott, a feltámadásához pedig akkora csoda kellene, mint amikor tavaly a Krafton megvette a Tango Gameworksöt.

Borítókép: id Software

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések