Átlagos iparosmunkának tűnik a Mafia: The Old Country az eddig látottak alapján, de legalább nem kérnek érte 80 eurót.
Tegnap délután elindult az egyhónapos visszaszámlálás a Mafia: The Old Country megjelenéséig, és ennek részeként megjelent az első jelentősebb játékmenet felvétel is a játékból, amiben 9 percen át nézhettük azt mozgás közben. Az előző részekhez képest túl sok újdonságot nem találtunk benne, de ha kérdeznék, akkor nehezen tudnánk megmondani, hogy mégis mire számítottunk 50 euróért 2025-ben.
Mármint, ha majd a sztori nem klappol, vagy ha túl lassan halad, és megint egyfolytában valami mással kell szórakozni (a'la Mafia 3), akkor lesz igazán okunk panaszkodni, elvégre a Mafia sosem a lehengerlő játékmenetéről volt híres. A közösség egy része azonban nem így áll a dologhoz, és néhányan már most egészen kemény véleményt fogalmaztak meg a Hangar 13 következő játéka kapcsán. Amit el tudunk fogadni, hiszen mégiscsak pénzt kérnek érte a fejlesztők, azt meg senki sem adja olyan szívesen, ha nem elégedett a termékkel. Az r/Games subredditet olvasva könnyen távozhatunk azzal a gondolattal, hogy a Mafia: The Old Countryra kár is várni.
Van, aki csak simán örül, hogy nem rendelte elő, míg más még kivár, hogy megtudja, jó lesz-e a sztori vagy sem. De akad olyan játékos is, aki szerint „ez érzésre 7 pontos, látom magam, ahogy egy hétvégét eljátszok vele, de semmi sem nyűgözött le a látottakban.” No meg olyan is, aki úgy látja, hogy ez 2013-ban is készülhetett volna: „nem szeretek negatív lenni, de ez úgy néz ki, mintha 2013-ból származna, és ez sértő néhány játékokkal szemben, ami abban az évben jelent meg.” És volt, aki az árra reflektált a kritikájában, ezért azt írta, hogy már érti, miért nem fogott olyan vastagon a ceruza, mint a többi idei AAA-s cím esetében. Az utóbbi két gondolatig mondjuk magunktól is eljutottunk mostanra.
A Mafia: The Old Country 2025. augusztus 8-án jelenik meg PC-re, valamint Xbox Series X|S és PlayStation 5 konzolokra.
Borítókép: 2K Games / Hangar 13