Nem picit jobb, hanem olcsóbb konzolok kellenek az egykori PlayStation vezér szerint

Nem picit jobb, hanem olcsóbb konzolok kellenek az egykori PlayStation vezér szerint

Shawn Layden máshol látja a konzolok esetében az előre vezető irányt, mint a gyártók.

Tavaly megjelent a PlayStation 5 Pro, idén már szállingóznak a hírek a következő konzol generációról. Bár vannak pletykák arról, hogy a Microsoft és a Sony más megközelítéssel menne bele a next genbe, azért jó eséllyel ugyanazt kapjuk majd mindkettejüktől a nap végén, amit eddig. Régebben teljesen újfajta játékok váltak lehetségessé, ha kijött egy új konzol, az utóbbi másfél évtizedben azonban egyre inkább lassul a fejlődés minden téren. A PlayStation egykori vezére, Shawn Layden pedig azt állítja, hogy eljutottunk arra a pontra, ahol hardveresen már nincs is értelme továbbmenni a megszokott ütemben.

Layden a gamesindustry.biz-nek adott egy interjút, amiben arról beszélt, hogy „a tech megállt”, majd feltette a kérdést, hogy „mennyien tudnánk megmondani a különbséget 90 és 120 fps között?” Ettől valószínűleg egy páran máris billentyűzetet ragadtak, hogy elküldjék Laydent a búsba. De mielőtt bárki is erre vetemedne, olvassuk el a véleménye másik felét is:

„Tegyük olcsóbbá és egyszerűbbé. Csináljuk inkább ezt. És találjuk meg a módját, hogy még több hardveres cég szállhasson be.”

Layden tehát arra gondol, amikor azt mondja, hogy a minimális technológiai fejlődés a konzolokban, amelyet egy ideje látunk, nem elég ahhoz, hogy egészséges verseny legyen ezen a piacon, hogy egyről a kettőre jussanak a cégek és a játékosok is. Ehelyett alternatív megoldásokra lenne szükség az iparág felpörgetéséhez, például arra, hogy még elérhetőbbek legyen a hardverek. Ez elméletben több felhasználót eredményezhet a konzolokon, akiknek több pénze marad játékokra. Bár a PlayStation szemszögéből emiatt egyáltalán nem kell aggódni most még, amikor a legfrissebb hírek szerint már több mint 80 millió PS5 talált gazdára a 2020 végi megjelenése óta.

Borítókép: SIE Santa Monica Studio

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Valve a világ ellen, egyre több per fenyegeti a Steamet

A Steam-leárazások idején mindenki a pénztárcáját félti, de most úgy tűnik, Gabe Newellnek kell majd a legmélyebbre nyúlnia a zsebében. Ha a bíróság New York javára ítél, a loot boxok kora végleg leáldozhat, és a szép új digitális világunk hirtelen sokkal szabályozottabbá válhat.

Közvetítések