Tessék megnyugodni, lesz újgenerációs Xbox konzol

Tessék megnyugodni, lesz újgenerációs Xbox konzol

Október eleje óta hallani olyan híreket, hogy elengedi az Xbox hardverek gyártását a Microsoft, ám most már sokadjára is épp az ellenkezője derül ki ennek hivatalos forrásból. Nem kell tovább aggódni akkor?

Az Xbox és az új hardver kifejezésekről manapság valószínűleg az ASUS ROG Xbox Ally és Ally X kézikonzolok jutnak a játékosok eszébe, hiszen nemrég jelentek meg ezek a masinák a piacon. Az már megint egy másik kérdés, hogy az áruk bőven túlszárnyalja a Series X|S gépekét is, de hát jobb felkészülni rá, hogy a következő generációban sem fogják ingyen osztogatni azt, amin majd megint nem fut semmi 4K 60 fps-sel (vagy 8K 60 fps-sel, vagy akármilyen felbontásban, amit sokszor mondanak a prezentáción.)

Bár a PlayStation esetében a tradícionális konzolos stratégia ismert forgatókönyvétől nem valószínű, hogy a jövőben hatalmas eltéréseket tapasztalunk majd, az Xboxnál azért már jó ideje megy a hagyományok lebontása. Elég csak a minden kijelző egy Xbox kampányra gondolni, aminek köszönhetően már autókból csinálnak játékgépet a redmondiak. Október elején pedig egy olyan pletyka is szárnyra kapott, miszerint a Microsoft teljesen kivonulna a konzol hardveres piacról, és a jövőben inkább kiadóként, illetve szoftveres megoldásokban és felhőben gondolkodnának. Ezt szinte azonnal cáfolta akkor a Windows Centralnak a cég egyik szóvivője, ám mégis fennmaradt valahogyan ez a híresztelés. Úgyhogy szépen, sorban mindenki a készülőfélben lévő következő generációs masináról kezdett nyilatkozni az AMD mérnökeitől kezdve egészen azokig a fórumozókig, akik pár hete még temették a konzolt.

Az Xbox haláláról szóló híreket végül Sarah Bond, a részleg elnöke is cáfolta a minap egy Varietynek adott interjúban. Ebben a beszélgetésben Bond elmondta, hogy már folyik a Series X|S utódjának fejlesztése, a csapat már a prototípusokat vizsgálja. Emellett azt is megerősítette, hogy „100%-ig biztosan csinálni fogunk még dolgokat a jövőben”, ezalatt harverre gondolva. Az Xbox elnöke a ROG Xbox Ally és Ally X kapcsán is nyilatkozott, ezekről elmondta, hogy a hangsúly azon volt, hogy új és más lehetőségeket is tegyenek a gamerek elé a „következő generációs hardverünk mellett.” Úgyhogy felettébb gyanús, hogy az Xbox nem megy sehová, tessék megnyugodni végre!

Borítókép: The Coalition

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések