Jobb, ha tudod, hogy kukkolja a gamereket a Microsoft AI

Jobb, ha tudod, hogy kukkolja a gamereket a Microsoft AI

A beleegyezés ódivatú, a Microsoft Gaming Copilot enélkül is szívesen megismerne téged és a játékaid.

Már nemhogy Dunát lehetne vele rekeszteni, lassan maga a Duna is AI lesz azzal a tempóval, amit a világ néhány legnagyobb tech cége, azaz az Nvidia, a Microsoft, a Google, a Meta vagy az OpenAI diktál. Bár a redmondiak még képesek ebből a sorból is kilógni valahogyan, és nem, nem azzal, hogy mennyivel jobbak lennének bármiben is a többieknél. Hanem azzal, hogy mennyire invazív módon szerzik az adatokat a modelljeik tanításához. Ilyen téren egyébként a többiek sem piskóták persze, elég csak belegondolni abba, hogy gyakorlatilag bármit leszednek ezek a cégek az internetről anélkül, hogy mások szerzői jogait figyelembe vennék. Sőt, gyakran még a kalózkodástól sem ijednek meg, ami külön zseniális, de ne kalandozzunk ilyen messzire, maradjunk a Microsoftnál!

Nos, a Microsoftnak most épp azzal sikerült kicsapnia a biztosítékot, hogy kukkolja a gamereket játék közben – írja a Wccftech egy ResetEra felhasználó nyomozása alapján. Aki nem tudná, nemrég bekerült a Windows 11-es Xbox alkalmazásba, és így a Game Barba is a Gaming Copilot nevű AI asszisztens, aminek az a célja, hogy segítsen eligazodni az adott játékban, amit épp űzöl. A probléma csupán az, hogy hogyan is tanulja meg a mesterséges intelligencia, hogy mikor mit mondjon majd a jövőben, amikor potenciálisan több tízezer videójátékban szorulhatnak támogatásra a gamerek. A Microsoftnál viszont egy percig sem idegeskedtek ezen látszólag, mert a felhasználói riportok alapján csak simán fogják azt, ami a képernyődön zajlik, és küldik a szerverekre a modell tréneléséhez, mintha csak az utcán talált aprópénz lenne minden adatod.

Ha hirtelen rosszul lettél attól, hogy kiderülhet, ráfanyalodtál a Barbie Horse Trailsre (amivel amúgy semmi baj nincs önmagában), nos, megértjük. Senki sem szeretné, ha képernyőmentések formájában olyan adatokat küldözgetne a tevékenységeiről bárki bárhová, amelyeknek a létezéséről sem tud. Ezt egyébként a Microsoft is tudja: nem véletlen, hogy titokban csinálja a redmondi cég az egészet, és hogy nem kértek a felhasználóktól külön engedélyt rá. Mármint, ha ki akarod kapcsolni ezt az alapból bekapcsolt funkciót, akkor sem úgy megy ez, hogy ott egy gomb a beállítások között, hogy „ne kukkoljatok, lécci”. Ehelyett a „modell trénelése szövegen” nevű opciót kell felkutatni, amiről ugye bárki simán megállapítja, hogy ez képernyőmentések küldözgetését takarja, nem igaz? A jövőben persze érdemes lesz figyelni arra is, hogy egy még kikapcsolt a „modell trénelése hangon” lehetőség is van a menüben, vagyis a Microsoft szeretné majd előbb-utóbb azt is felhasználni, amit játék közben mondanak az emberek – fantasztikus.

Borítókép: Obsidian Entertainment

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések