A streamerek és a nézőik is imádni fogják a Battlefield 6 Battle Royale-t, ha tényleg bekerül ez a funkció.
Mindenkinek és mindenhez kell egy Battle Royale. Konkrétan már egy olyan játék is létezik, amiben gépírókkal kell versengeni a halál árnyékában századmagunkkal, szóval az év FPS-ének tűnő Battlefield 6 hogyan is maradhatna ki a mókából? Persze ennél sokkal fontosabb érvek is szólnak egy BF6 BR mellett. Például az, hogy méregdrága volt a fejlesztés, az EA pedig szeretné a több százmillió dollárját valahogyan visszakapni. Az azonban egészen eddig képlékeny volt, hogy mikor is ugorhatunk először, mert a Battlefield Studios igazából a mai napig nem erősítette meg, hogy mikorra készülnek el a játékmóddal.
Szerencsére nem kell az EA-re és a fejlesztőkre várnunk, ha szeretnénk megtudni, hogy a Battlefield 6 Battle Royale módja mikor ejtőernyőzik be közénk. Korábban ugyanis a ModernWarzone nevű Twitter fiók elárulta, hogy október 28-át szemelték ki a játékmód kiadására, és most az ezért kritizált szivárogtató előállt végre a bizonyítékokkal is, néhány vadiúj infó mellett. Mivel ez a dátum már a kanyarban van, ráadásul pont egybeesik a BF6 első szezonjának az érkezésével is, felettébb gyanús, hogy az EA a meglepetés erejére bízná a marketinget, azaz egy shadowdrop formájában fogják kiadni az egyébként ingyenesen játszható Battle Royale-jukat. Tehát aki megerősítésre vár, annak október 28-án kell figyelnie majd, hogy befut-e a BR vagy sem.
Ami pedig a Battlefield 6 Battle Royale-jával kapcsolatos újdonságokat illeti, ModernWarzone szerint proximity chat is lesz a játékmódban, vagyis a közelünkben tartozkodó ellenfelekkel is képesek leszünk csevegni majd. Annak idején a PUBG-ban ez hatalmas sikernek örvendett a streamerek és a nézőik körében. Elég csak arra gondolni, amikor shroud mindenféle furcsa alakokkal találkozott a játékban, és végül már velük tolta a squadokat, annyira népszerű lett néhány karakter. Ha az EA-nek sikerül valami hasonló hangulatot megragadnia, akkor nyert ügye van a BR-rel is.
Borítókép: EA Battlefield Studios